Mi ideértünk Nouakchott-ba.
Tegnap este kinn aludtunk a mezőn, mert odafelé kicsit felbosszantott a Mali-Mauritán határőrök mohósága. Veszedelmes dolog kocsiban aludni, száj- és körömfájást lehet tőle kapni, de reggelre félig meg is vesztem…

.

Amint a műútra kiértünk, sok homokozás és toronyiránt-szaladás-a-szavannán után, kiderült a nap, elmentek a felhők a fejünk felől és lelkünkben kis pacsirták zengtek dalokat.
Ahh, madarak, a kócsag! Hogy ez micsoda állat??!! Követi a teheneket, de nem jövünk rá, mit akar velük… egy ötletünk volt, ami teljesen méltatlan a kócsag hófehér ruhájához, valamint nem is láttuk, hogy olyat tenne… de ma azt láttuk saját szemünkkel, hogy dögöt eszik. Kérem, állt a tehén dögön és harapdálta! Na, ilyet hallottatok?

Közben, hogy el ne feledjem, egy recept:
Fűszeres kecske magyarosan, ahogyan nagyanyám szerette
Végy egy kecskegidát, anyjától gyengéden el.
Óvatosan, hogy később a combja ne fájjon, csapd agyon, vagy menj át rajta kocsival. Svájci bicskával nyisd fel gyenge bőrit és fejtsd ki a hátsó combokat. Ha van kéznél (min. egy db) feleség, szedjen fát addig és pirítson rajta lapos követ, amit gyenge, ha lehet harmatos pampafűvel csutakol előtte. A combokat kővel, feszítővassal, kerék-kulccsal ütögesd puhára és frissibe’ halmozd a piruló kövekre. Közben a szemed körbe nézzen, nem jön-e a kecske gida gazdája. Ha gizda, maradj nyugton, ha drabális fuss. Friss mangószeletekkel emeld a kecskecomb púpját és sercegésig párold őket egybe. Jóasszony módra, sóval és ami a kocsiban van, fűszerezd.
Jó étvágyat!

Noukachott-ban épp átépítik kedvenc éttermünket, így vacsorára nem jutott hal, helyette  friss kelt tésztás bagett volt marokkói fügelekvárral, utána fogmosás.

Pár megjegyzés a részemről is (Zs):
- A mauritán falvakon keresztül haladtunk át többször – a földutak ide vezettek mindig, aztán rögtön meg is szűntek, úgyhogy többször kérdezgettük, merre menjünk tovább. Hol lelkesen, hol lassacskán válaszoltak. Igen bizarr a mali emberek után a mauritánokkal beszélni. Hirtelen óvatosságra int a turbánnal betekert fejük, ahol csak a szemük látszik ki. Ők is nagy sebességgel haladnak a szavannai homokban. Porzik utánuk az út, főleg, hogy vagy tucatnyian ülnek egy egy terepjáróban, illetve tetején.

.

.

.

A falvaikat most látjuk igazán, megint csak a mali képpel hasonlítva, hiszen ott mindenki söpröget, szinte folyton, mossák az autóikat, fényesítik, miközben a láb és a köpéssel végződő szájöblítések sem maradhatnak el kikészített kis műanyagkannáikból. Itt is vannak kannák, és nem is mennek be a boltokba lábmosás nélkül, mégis a falvak ziláltnak és rendkívül mocskosan hatnak – tele szeméttel. Még aki a szemetet szállította, az sem kietlen területeket tölt fel, hanem épp csak a házak egyikének tövébe halmolja.

.

Kétfélék a falvaik – a kisebbek, amiket a határtól idefelé láttunk. Ezeken a területeken nagyban zajlik az állattartás, főleg marhák, kecskék és birkáké. A tevék fokozatosan bújtak ki a szavannai fűfélék közül. Szóval, az egyik faluban gyönyörű félgömbbé kiképezett épületeik vannak – fából és szalmából, ahol a kevésbé sűrűre összefogott létesítmények az állatokat őrzik.

Itt a falu is bekerített, és a szalma színéből ítélve, több évig is így állhatnak, míg a 2. típusnál sátorponyvák és ruhaanyagok szövevényei a lakok, de ezek távolabb is állnak egymástól, és kusza hangulata van az egésznek. A település nagyságával növekszik a száma a bádogházaknak, illetve a vályog vagy betontégla épületeknek, a mecsetekkel együtt.

Átéltük a szavanna sivatagosodását, ahol a baobabokat az akáciák és a füvek váltották fel, az erdőket a bokrosok.

.

A ragadozómadarak egyre nagyobb számban keringenek a házak környékén. Elmaradnak az ültetett területek, igen ritkán látni az elkerített kiskerteket. Itt már tényleg az állattartás a lényeg.
Na meg az ellenőrzőpontok szaporodtak el. Minden településen legalább egyszer meg kell állni a rendőrségnek átadni a Fisch nevű papírunkat, rajta az adatainkkal. Hát, ha elvesznénk, legalább utánkövethetőek vagyunk.

Nouachottba sötétedéssel értünk be, hát döbbenetes a közlekedési morál.

Csupa igen sokszor koccant autó, törött tükrökkel, de leginkább magukat nem zavartató sofőrökkel, akik nyugodtan hajtanak be a kereszteződésekbe harmadik sort képezve, illetve menetiránnyal szemben, és folyamatosan dudálva. Élmény volt a nagyobb kereszteződésben figyelni a rendőröket, akik hárman próbálák túlsípolni a haladó autókat. Hárman a saját elgondolásuk szerint.

Mától kevesebb hírt hallotok, de ez nem jelenti azt, hogy megszabadultok tőlünk, csak hogy velünk történnek a jobbnál jobb dolgok, benneteket meg esz a fene, hogy mik azok….

Mielőtt elhagynánk ezen országot el kell mondani, hogy eddig európai lelkünk háborgott azon a szörnyű szokáson, hogy akár négy feleséget is vehetnek a férfiak magukhoz. Valamint, hogy a nők így elérve az öt felnőttből álló maximális családméretet, csak hatnaponta kerülnek közelebb férjükhöz. Most egy kicsit árnyaltabb lett a kép, miután több időt töltöttünk itt.
A férj(jelölt) egy jókora zsák kóladióval beállít a kiszemelt leány szüleihez és velük lezsírozza dolgot. Akkora érték ez a fentebb írt cucc, hogy általában nem szoktak csalódni a pénzüket ebbe fektető férfiak… És az asszonyok is boldogok, hogy csak negyed életüket kell férjükkel tölteni, ugyanis Maliban a mai napig is százszázalékosan elterjedt szokás a nők körülmetélése…!!!

Huhh, itt sort kellett emelnem, nem lehet másképp.
Ha férj visz a lány szüleinek még két mázsa rizst és két bárányt is, akár a templomi esküvőt is megtarthatják. Ez néhány évet késhet, majd meglesz, Insallah!
Ha valaki úgy gondolná, hogy mégsem követné a szigorú hagyományt, a leánygyermek három hetes kora utáni körülmetélést, akkor jobb ha vigyáz, mert a családban valaki megteszi helyette, akár nagykéssel is, hogy a társadalom rendjére nehogy veszélyt jelentő nő nőjön fel… Ebbe jónéhány gyermek hal bele, részint a fertőzésbe, mások az elcsurranó egy-két liter vér hiányába.

Amúgy nagyon kedves emberek.
Amúgy.

.

.

Tököt szedtünk a szántóföldeken és haladtunk tovább…

Ma lett elég Bamako-ból.
De előtte még elmentünk egy másik piacra is. Állatbőrök és minden elképzelhető állat-alakatrész árusok tömege volt ott látható. Halmokban álltak a döglött zöld papagájok, gazella és más állatok bőre, csontok kötegelve, madártollak ötvenesével csomózva. Töppedt borz bőrök, sün tetemek, aszalt medvefejek, ismeretlen állatmancsok lavórszám. Ezek árusai kissé lettek idegesek meglátva kameránkat, így képet nem mellékelnénk, akinek ez most itt hiányzana, úgy tekintem, hogy testi épségemre tör épp…

Aranyolvasztókat láttunk munka közben, ezüstfényesítőket és ötvösöket, amint épp az eredeti többszáz éves tuareg szobrokat hevítették kicsi kézitekerős légfúvós koksz kályhájukon.

Tömjént és mirhát árultak zsákszám, ismeretlen eredetű és rendeltetésű köveket és érceket, festékeket és füstölőket, szagosítót és színesítőt, vágy és álomnövelőt.

Fafaragók estek fejszével egyenesre vágni a legszebb kész húsvágó deszkát, ijedten néztem, ők annál magabiztosabban csapkodták. Ébenfa törzsek hevertek lábunk alatt, amiből szemünk láttára kerekedtek ki tárgyak, fejszések adták át a félig kész szobrot a reszelőmunkásnak, az a kapirgálóiparosnak…

.

.

. .

Krokodil táskák tevebőr béléssel, kígyóbőr derékszíjak lógnak a plafonról is… Állatfogakat nyomnak kezünkbe, büdösödő madarakat ajánlanak, 44 fok van.

.

.

.

Eljött az esti utolsó tárgyaló is. A szálló halljában ültünk, hármuk közül kettő beszélt, hadonászott és gesztikulált, lábukat a hatalmas bőrfotelek karfáján himbálták. Erre a paleverre a takarítónő is odaállt és lehet, hogy ő osztotta legjobb ötleteket, de ezt nem tudtuk már meg. Újabb ízelítőt  kaptunk a kontinens tárgyalási és üzleti etikettjéből, amire csak a magunkkal hozott készletből vehettük elő a mi válaszainkat.

Megszületett a döntés, reggel indulunk a vén kontinens irányába, go north, ahogy a pionírok mondták anno…

Most már ne is nyaggassatok élményekre vadászva, hagyjatok csomagolni és útravaló hamuban sült rizst készíteni, meg fürödni, ilyen úgy sem lesz mostanában, majd tán csak az óceánban…

Szép estét!

13.45
Sógorok és komák, uram-bátyámok országa: szép, kies és hűvös hazánk és Mali.
Most épp az új kedvenc, a mindenható, mindent tudó, mindent elintéző, új iskolát és kórházat, új utat és hidat építő, a Nagy, Bölcs Testvér érkezik Bamako-ba. Ő a kínai elnök. Gyerekeket terelnek az utcán és az árusokat már ki is tiltották a környékről, munkahelyek, bankok és iskolák zárnak be, hogy elég nép visítson és lengessen kínai zászlót.

. .

Dobszó hallszik fel hozzánk, izgatott trappolás, és ami a legfeltűnőbb, alig dudaszó. A szembeni gumiboltos soha be nem csukó árukészletét is berakatták az utcáról, épp csak a kecskék, vagy birkák? vannak még kinn a sarkon az eddig megszokott képből. Gyereksereg ordít lent, nekik mindegy ki jön, csak ők is kint legyenek. Azonkívül: TÉNYLEG az a manus jön, aki ÚJ HIDAT ad! Híre ment volna a mali aranybányáknak?

.

What abouth this chinese guy? Kérdezem a portásokat, vigyorognak,  – Négyre érkezik és pont itt megy el a ház előtt, so, a mi kocsinkat is kiküldték a mellékutcába. Na, ma hivatalosan nem megyünk sehová: Vesztegzár a Niuma Belleza Hotelben. Ahh, jut eszembe, tegnap Zsuzsi személyesen találkozott Vele, Niuma-val. Fényképe szappanok és samponok csomagolását ihlette meg, szállónk nevéről nem is beszélve. Kifutó ifjúságát nagy karimájú kalappal megtoldva nyújtotta kezét illusztris vendégének, mármint Zsuzsinak. (Aki jelen pillanatban a fülembe súgja, hogy mit írjak. Azt kell írni, hogy kamerázza a gyerekeket, de ez csak félig igaz, itt áll és instruálja blogíró kezeimet, halk, de kacagó fülrágással. Thnx.)

14.45
Minden kereszteződés lezárva, időnként fehér motoron fehér ruhás rendőrök (hogy változnak az idők) gurulnak el lassan az emberek előtt,

az utcai rendőrök meg a gyerekeket állogatják fel a járdaszéli ültükből, szegények elpilledtek a 37 fokban, ami az árnyékos oldalon van, szemben sem lehet tíz fokkal több ennél…

.

15.30
Csigalassúsággal ideér a messziről szirénázó rendőrautó, oldalán harminc centis lépcső, egy ember csimpaszkodik a Mercedesen, majd őt követi még néhány vijjogó kocsi és motor, de már látjuk is a fekete, hosszúra nyúlt merdzsót és az azt körülvevő testőröket. A kocsi tetején piros bársony korlát, ha a presidentnek kedve lenne felállni a nép közt, de most nincs. Sötétítetlen ablakok mögött mosolyog és billegeti kezét, kényelmesen ül szobányi bézs bőr barlangjában.

. . .

Kocsijukat követi a fontosabb emberek pözsós karavánja, végül jönnek buszokon azok, akik még felfértek az elnöki különgépre. Kína a tíz-millió (dollár)milliomos országa, vannak hát itt is bőven, hogy újabb tallérok-dollárok guruljanak haza. Vagy akár jüanok.

Pár újabb észrevétel:
- ha valaki tudva tudja, hogy 1 hétre érkezik a városba, akkor sokkal jobban megéri már neki egy villa bérlése a szálloda helyett (mi ennek ismeretében vagyunk 4 napja, de mégsem határoztuk el magunkat…) A villában még medence is van többnyire, és minden egyéb felszerelés, ráadásul a megfelelő embereket sem nehéz megtalálni, hogy érkezésre foglaljon egyet. Mi is tudjuk, hogy Mama már bonyolított többeknek ilyen szállásokat.
- szintén Mama mesélte el, hogy ne csodálkozzunk, ha tüzet látunk a határos domboldalakon, mert rendszeres, hogy eladás előtt felégetik a területeket. Ezt láthattuk 1 hete is.
- A Hotel de Ville nem is hotel, tehát, amint azt az érkezésünkkor tapasztaltuk, valóban csak a nagy felirat sugallja, egyébként bérlakások foglalják.
- közvetlenül ennek szomszédságában van a Musee de Bamako, ami nevét meghazudtoló módon nem múzeum…

16.50
Mama barátai és üzletfelei következnek most. CU

20.50
Újra az eladatlan autóval parkoltunk a hotel előtt, érdekessége, hogy eközben nem volt közvilágítás. A szállodában is szóltak, hogy amíg nem rendeződik minden, ne kapcsoljuk be a légkondit, mert egyelőre a saját generátor működteti a belső világítást. Tapasztaltuk, hogy a lámpák égtek, de még a víz is elapadt a szivattyú híján. Mindez szerencsére csak 15 perc volt, de annál jobban érzékeltette, hogy bizony ezalatt a velünk szemben emelkedő dombon, az elnöki épület színes díszkivilágítást kapott. Zöld és kék pompa. Valószínűleg ez okozhatta a zavart is. A háttérben a kínai látogatás lehet.

A körút során két Mama-barátot látogattunk meg, azok is odakanyarítottak minket a főnökeikhez. Mivel látta az első, hogy úton útfélen igyekszem behozni az elmaradt képek fotózását, a tárgyalás alatt engem elvezetett a környékre.

Itt volt végre banános, ráadásul egy zavartalan, kicsi tó körül, benne tavirózsával és vízipálmával. Mellette pedig kiskertjeiket művelték az asszonyok – sárgarépát, zellert, céklát és salátát figyeltem meg.

. .

A második barát-főnökhöz Zoli bement Mamával és a baráttal egy épületbe, majd hosszasan mesélte a szoba berendezését. Amit én láttam, hogy miután megpillantotta a kocsit a főnök, rögtön rázta a fejét, neki ez nem tetszik. Nem is csodálkoztam, mivel kék, puha, lapostalpú, de női papucsban jött a porba. Igen könnyű kézfogással és lágy vonásokkal üdvözölt aztán.

További feljegyzések:
- a kiskerteket szintén többnyire az asszonyok művelik, esetleg a gyerekeikkel – gyönyörű zölden virítanak a kicsi, igen jó logikával elkülönített ágyások.
- az utakon minden nap találkoztunk lerobbant autóval, leginkább a kerékcsere tűnt fel, másokat pedig úgy toltak el az úttestről. 20 éves autók simán mennek, mindent megszerelnek.
- a dombtetőn álló kórházhoz rendszeres, igen kivénhedt járgányok viszik fel a látogatókat
- sokaknak van kutyája, de nem eresztik ki napközben a házból, mivel nincs kerítésük, és meg ne harapjon valakit. Este már szabadon engedik őket. Ma Mama nővéréhez is beugrottunk. Náluk két kutya lakik, végre simogattam egyet, de annyira felbátorodott, hogy bekapta az ujjaimat – finoman, de (t)ette. Egyébként a lakásban minden hasonló volt a nálunk szokásoshoz, talán a bútorok voltak egy számmal nagyobbak a helyiséghez képest. Kicsit giccses helyenként, és persze itt is meglapult a használaton kívül álló szobabicikli, jó adagnyi porral rajta.
- az út menti boltok, a kézműves vagy szerelőműhelyek mind kinyúlnak a járdára, így pontosan látni a folyamatokat, a munkát. Valaki ma egy kereket gyalult, hogy a maradék gumibordázattól is megszabadítsa. Talán kúthoz használják majd, amit a luk záró rétegeként fektetnek a földre – megakadályozva, hogy visszaperegjen a föld amikor húzzák a vizet.
- a ruhaárus a szürkületben már inkább a szája elé tartotta a készletét, azzal is védve a légzését, mivel ilyenkorra már hihetetlenül köhögtető a szmog.
- az árusok gyalogosként járnak fel-alá, bemennek házakhoz, udvarokba, de hiszen az úton él mindenki, és ahogy ma látom, igenis válogatnak náluk a vásárlók, nézegetik, és bizonyára egyszerűbb és olcsóbb is mindenkinek a helybe hozott terméket megvenni. Egész nap dolgoznak. Nincs szükségük egyelőre áruházakra, az biztos.
- a piacon ott is éjszakáznak sokan, egészen a szürkületben még semmi sem változik.
- Mama beszámolt az esős évszakról, megtudtuk, hogy most a narancsszezon van, és ezt követi márciusban a mangóé, amikor minden csupa mocsok lesz tőle, merthogy mindenki azt eszi. Egyébként a szemetelést mindenkinek meg kell szüntetnie a háza előtt, különben megbüntetik őket. Ezért is lehet, hogy reggelente, de esténként is mindenki söpröget. A szeméthordást a szamarak által húzott kordélyokkal oldják meg, egyéni vállalkozásokban. Ezt végzi Mama nővére is.
- Január a leghidegebb hónap, kb. decembertől hűvös van – nappal átlag 25 C, esténként nem használnak légkondit, de februártól már igen, és márciustól kiköltöznek a családok a ház tetejére, vagy egészen a városból, hogy kibírják a hőséget.

Visszatérve a kínai delegációra:
21.30

.

22.00
Végre egy alkalom, amit pontosan kezdenek, sajntótájékoztató, igaz, félhomályban…

Kérdésünkre, hogy elég lesz-e három híd Bamakóban, visszakérdezett: -Hány hídja van Budapestnek? Válaszunkat, hogy nyolc, megdöbbenve hallgatta és azon meggyőződésének adott hangot, hogy a Mali nép összefogása és együttes ereje elegendő ahhoz, hogy ők három híddal is jó közlekedést teremtsenek. Ebben, mondta M. Senega az ő vezetése alatt álló minisztérium élenjár.

Sajnos, a fő potentátoknak csak hazai újságírók tehettek fel kérdéseket.

A kínai delegációban számos üzletember is jelen volt. Őket várta a Mali Kereskedelmi kamara küldöttsége:

Filmet vetítettek a hídépítés előkészületeiről nekünk. Yousoffa Toure a 3. híd műszaki felelős vezetője elmondta, hogy a hidat kínai mérnökök tervezték, és pontosan 74 pillére lesz, megfelelően Mao elvtárs életének évei számával.

23.15
Mali népvisletbe öltözött lányok és asszonyok frissítő gyümölcsöt hordanak körbe, papaya tálon szezonnak megfelelő mixet.

Zsuzsi kérdésére, hogy hány sávos lesz az új Mao Cet Ung híd, Y. Toure válaszol. Elmondja, hogy Bamako sajátos közlekedési szokásai nagy feladat elé állították a tervezőket. A város most is úgy múködik, hogy a második, Bahr Iz Makheb királyról elnevezett híd a nap nagyobb részében az északról délre tartó nagy forgalom miatt egyirányú, ezért az új híd dél felé öt, míg észak felé három sávos lesz. Ezzel az ötlettel álltak elő  a tervezők a Mali Közl. Minisztérium felé, akik elfogadták a javaslatot. A kínai tervezőket a számmisztika is befolyásolta a döntésben, az hogy a keletre vezető öt sáv szimbolizálja az ötágú vöröscsillagot, a hármas szám az új híd sorszámát, míg a nyolcas szám az anyagi világot jelenti, a híd pedig igen komolya anyagi segítség a szolidáris és baráti kínai néptől. A bemutatott képen is jól látszik a híd elsőre szokatlan, asszimetrikus kialakítása.

A terembe bevezették asz aggastyánnak számító Koleba Samake-t (62), aki elmondta, hogy minden őse, akire csak vissza tud emlékezni, itt lakott az építendő új híd helyén. A gyermekei is.  Ő, amikor meghallotta, hogy ide tervezik a hidat, először ordított és kiabált, mwgszaggatta ruháit és ki akart lépni a pártból. Le akarta ölni állatait és a Nigerbe vetni magát. A király azonban elmagyarázta neki, hogy a fejlődés az, ami szükségessé teszi az építkezéseket és K. Samake-nak pedig egy új legelőterületet ajánlott fel, ahol ráadásul a Niger sem önti el a tavaszi áradásokkor nyájának karámját. Samake most úgy gondolja, hogy nagyon jó királya van Malinak és ő hálás ezért.

Tegnaphoz képest a mai nap annyiban indult bizonytalanabbul, hogy a tegnap 17 órára hiába várt férfit vártuk ma 10.00-re is.

. . .

Ismét nem jelent meg, de ezúttal csak egy órát várakoztunk, tegnap sajnos kettőt.

Mama – ő karolta fel az ügyünket, és ő kísér minket napok óta a körbetelefonált ismerősein keresztül, a családjától a varázslóig… Ma már neki is dolgoznia kellett – mint újságíró tevékenykedik, a Relevation című, 4 oldalas lapnál – így elváltak útjaink a sikertelen találkozót követően.

Még benéztünk a gazdagok és külföldiek számára működtetett boltba, ahol tényleg minden volt, sőt kint epret is kínáltak, amit eddig sehol nem láttunk.

Csak délután kerekedtünk fel újra a hotelből.

Ezúttal is vízilónézés volt a célunk. A helyszínt már magunk is megtaláltuk – hamarosan kiismerjük magunkat a városban – előbb is érkeztünk a hallomásból ismert 18 óránál, úgyhogy annak ellenére, hogy ma párás a levegő, és szinte a nap is szürkének hat, mégis sikerült jó felvételt készíteni a Niger partján mosó nőkről és gyerekekről. Láttuk, ahogy kiteregetik körben a ruhákat a fűre és bokrokra, ahogy csapkodják a kövekhez a ruhákat, és azt is, ahogy egyesek úsznak vagy isznak a vízben/ből.

.

Hamarosan ott termett egy idősebb férfi kismotoron a barátjával, és érdeklődéssel hallgatta Zoli minden szavát, még ha nem is értettük egymás nyelvét – a francia és angol próbálkozásában. Sőt, a nagy kísérletezésben még az orosz is előkerült – mint tegnap megtudtuk Mamától, az iskolában angol, orosz, arab és német a tanult nyelv, persze mindez franciául, miközben otthon mindenki a saját családi nyelvét ismeri meg a szüleitől, aszerint, hogy melyik törzsnek a tagja. Mama bambarát és bobot hallott a szüleitől. Nem lehet egyszerű – azt is tapasztaltuk korábban, hogy valakivel itt a szállóban dolgozók nem beszéltek mást, csak angolul, hiába próbálkozott – valószínűleg egyéb törzsi nyelvet használt, vagy nem kívántak társalogni vele.

Szóval a kismotoros férfi szimpatikus volt, követtük is hazáig, ahol a feleségével, egy nyugdíjas orvosnővel ismerkedhettünk meg, mint a kocsi leendő és remélt tulajdonosával. Ő volt az első, aki kipróbálta az autó vezetését, nem is érdekelte más – igaz előtte a férje még a parton átnézett mindent és az árat is lealkudta – csakhogy neki pedig túl nagynak bizonyult a kocsi, nem érezte benne jól magát. Mindezt egy villa előtt üldögélve beszéltük meg, kedvesek voltak. Sajnálták, hogy ez lett a vége – hát még mi, de legalább megtudtuk, hogy egy baobab fa akár 150 éves is lehet, ami pedig náluk nőtt*, az 45 éves lehet. Erről szedtek nekünk termést egy hosszú kampós karóval. Figyelmeztettek arra is, hogy a termés szőre bőrirritáló, úgyhogy végre tudom, mitől lehettek korábban a kiütéseim a kezemen. Jelentem, most a szúnyogcsípések terítettek be.

.

A férfi is ajánlani próbálta tegnapelőtt megismert autókereskedőnket, mint nagy barátját, de a tényt felismerve hamar elálltunk a felhívásától. Holnapra talán felhív valaki mást. És ez így megy nap, mint nap. Valaki mindig ismer valakit, akinek lenne ennyi pénze, de aki aztán elfoglaltabb és kevésbé hajlandó éppen egy autó vásárlására…

Ettől a házaspártól tudtuk meg azt is, hogy vizilovat csak az állatkertben lehet látni, ha idemerészkedne egy is akár, rögtön lelőnék az orvvadászok…

Most feltöltődve a vacsora kiegészítőkkel – még a szupermarketben vett cukrozott cuccoktól – egész pozitívan állunk a holnaphoz.

.

* azt mondták, hogy ez a kis 60-70 cm átmérőjű fa csak egy faribougou, azaz csekmesz

Tisztelettel értesítem a Temesvári Hús-t, hogy ma reggelire elfogyott az utolsó lókolbászu(n)k is. Életünket hazánkkal összekötő ezen jelentős kapcsa és annak utolsó képviselője mustárral, zöldpaprikával, forrón gőzölögve került terítékre és három percig ott is maradt. Egészségünkre és újabb köszönet érte! Nem tudom, hogyan tudják az utánpótlást megoldani, de kérem, a logisztikusuk feküdjön rá a témára. Amúgy az itteni piaci terjeszkedésben nagy lehetőséget látok, mert SENKI sem árul lókolbászt, miközben az emberek árgus szemmel róják az utcákat…

Möszjő Touré-t várjuk, aki nem keverendő össze sem Möszjó Bouré, sem Möszjő Pouri-val, huhh, csak azt ne! hogy szemet vessen autónkra. Őt követné, de ne tegye! Badara Ali, aki a grendarmerie nationale embere, ő is kokettál FJ-vel. Lássuk, hát mit kezdenek egymással…

Addig is, teszek fel pár képet:

Elindultunk vizilónézőbe. Előtte egy kis kerülő és kitérő Mr. Mama családját megnézni. Vizit máj litle familí…

.

Tényleg kicsi, mert szegény embernek csak egy felesége (Kadiatu) van és csak egy gyereke van. By the way, hozzászóló érdeklődésére el kell mondanom, hogy a házasság előtt férfi-nő kapcsolatok remekül működnek itt, esetleg ha valakit ez nem elégítene ki, (ti. a helyieket) akkor alkalmi szolgáltatást is igénybe vehetnek, éjszakánként kb. ezer forintnyi pénzért.

Na, ennyi kitérő után mi is eltértünk a vizilovaktól, mert Mr. Mama kitalálta, hogy egy igen fontos embert kell még meglátogatnunk, aki a kocsi után érdeklődik. Mindez persze egy francia nyelvű országban, ahol mi nem bambarául, hanem bambául nézünk ki a fejünkön, angol tolmáccsal, aki itt tanult angolul, mi meg ott… képzelhetitek.
Hosszú döcögés, autópályadíj fizetés után (ugyan autópálya nincs)  megérkeztünk a szavannai lakba. Addigra kiderült, hogy nem pont vevőhöz megyünk. Inkább valami más ez. tegnap például a következő(!) elnök látogatta meg, hogy elbeszélgessenek az élet és a politika dolgairól…
Huhh.

Példákat mesélt emberünk, hogy mik vannak, ezek után nem huhh, hanem brrr… Az út szélén kis tábla jelzi, fordulj balra, itt lakik xy, a Marabou… Apró házikók, előtte tévé és akörül megsaccolva húsz gyerek és teméntelen (azaz négy) feleség. Mint később láthatjátok, a Marabu megengedheti magának, hogy ennyi asszonyt tartson. A sora rendje az, hogy két naponként más-más asszonnyal kell, igen kell, aludnia, azaz ébren lennie. Akivel hál, az főz rá azokon a napokon és mindenki szépen tartja a hat plusz két napos beosztást.
A Marabu kék köntösben  ült a földön, alíg kicsit kellett rá várni, hogy bemehessünk, épp az imáját fejezte be. Papucsainkat kinn hagyva az ajtó előtt besorakoztunk mindhárman. Kellemes füstölő illat és sok papírral körülvéve fogadott, bambarául társalogva és vagy tíz párbeszédes mondás, előszólás és felelés után kölcsönösen biztosítottuk egymást népeink barátsága felől. Kérdésére elmondtuk, hogy teljesen újak vagyunk a varázslókkal való érintkezésben, valamint hogy halvány fingunk nincs az őt körülölelő rajzok mibenlétéről. Valószínűleg elégedetten vette tudomásul a hallottakat, ám ennek óvatosan nem adta semmi jelét. Semmi szemefehérje nem volt, így ha villant is, nem láttuk rajta.
A nagy fehér kontinens üdvözleteként Smack-et csúsztattunk finoman lábai elé, ezeket kegyesen elfogadta. Kezembe adott egy kisebb fehér papír darabkát, amire elsuttoghattam szívem titkos vágyát, majd ezt betette egy kereszt alakú lap belsejébe, a kereszt szárait ráhajtva. Kis idő után a lapot kicsomagolta és mondta, nyissam ki az én papírkámat. Kétrét hajtott szűz fehér lapom előkerült, ám most a belső oldalán szöveggel!!! Tanulmányozta, majd elmondta a jövőmet.
Zsuzsi következett, akinek nevét fel kellett írnia egy lap közepén hagyott körbe, szöveg és kacskaringók közé. Erre fekete port szórt, a jelenlévő szellemeket hívta és segítségül egy fehér fiolából pár cseppet eresztett a papírra. Ennek füstjében történik a következő esemény, mondta. Ennek nem lett füstje. Újabb ima, újabb cseppek, de csak nem égett a papír el. Cöccögött és kijelentette, hogy igen nehéz dolga akadt. Újabb lapot vett elő, azon már nem voltak cirkalmak és név sem kellett rá, gondolom, az előzőről lehetett már tudomásuk a szellemeknek, porzés, cseppentés, koncentrálás: és íme… nna, ez sem ég. Ajvé, mondja, ilyen keményfejű asszonyt, tán nem is látott. Szerényen mosolygunk, hja, ezek a magyarok és ezek a szombathelyiek.
Ezek után újabb kölcsönös szeretet-nyilatkozat tétel után a vaksötétben hazaindultunk.

A mai nap kicsit borongósan indult, ezen a hajnali autódudálás sem segített sokat. Városi krúzolás, tankolás és kedvenc helyeink felkeresése után visszahúzódtunk légkondicionált kuckónkba, ahonnan csak Mr. Mama érkezése robbantott ki.

Vele elballagtunk a Niger felé, egy régi hídra, ahol a hyppók szokták fehéríteni bőrüket. Korán értünk oda, csaak mosó nőket és árusokat találunk ahídon, mindennapi répánkat itt vesszük meg ma. A híd oly keskeny, hogy csak egy sávon lehet menni rajta, időnként kis öblöket alakítottak ki, hogy mégis elkerüljék egymást a szembejövők.  Zsuzsi lábat is mosott a Nigerben, a fürdést Mama nem javasolta, mert elég szennyezett a vize.

. . .

A helyi kísérő nem tért ki, hogy ez a lábmosások miatt van-e, mindenesetre figyelmeztető jel volt, hogy a parton találtunk egy pár strandpapucsot, de embert bele sehol. Vagy a hyppók, vagy a krokodilok, vagy a szennyezett ár vitte el szegény embert. Vagy nőt.

Innen tovább mentünk Mama nejéért, aki titkárnőképzőbe jár. őt felkaptuk, és már jöttünk is haza.

Azaz kicsit lassabban ennél, mert az egyik híd ebben az időben egyirányúsítva van, pont felénk sajnos. Így mindenki (persze csak aki arra tart, mint mi – elég sokan) egy hídra kényszerült. Ami hídon átmentünk, azt a Szaudi kormány építtette ajándéknak, most pedig egy harmadik is készül, ezt a kínaiak adják. Van nekünk ilyen barátunk, kérem??? Másfél-két millió embernek talán elég lesz három híd, mondják.

Most újabb vevő érkezését várjuk, mese felfüggesztve!

16.45
Este újabb indulás, Mama vevője jön, tali a mekanik-nál.

.

Szállodába nem jön a vevő, mert ha meglátják, azt hiszik, nővel volt ott. Állunk a sötét udvaron, várjuk. Megjön, nagyon tecc, de ennyi, holnap próbakör. Rendben, leragad a szemem, menjünk már. Jó, de akkor most rögtön balra! Kiált Mama, késő, még egy járdaszigetet kell kerülni. OK, akkor bemutat a főnökének és megnézhetjük az ő irodáját is. Ajvé, mégegy minimál minuszos luk, mint mamáé és elhalok… Mamánál előző nap voltunk, koszladt falak, nyeszetes íróasztal, két hokedli, lógó kábelek. Íme, néz körül birodalmában, ver nájsz, lelkesedünk. Benézünk a titkárnő odvába is, három valaha fehér gépet látunk másfél centis por alatt, hogy mire lehettek jók, nem tudni: ő most nincs bent, mondja Mama, és valóban nem bújt el sem a gépek, sem az asztal alatt. Vagy ha igen, nagyon jól.
Ó, Mama főnöke egy életteli alak, az utcán kapjuk el, mosolyok, Mama is büszke, hogy ilyen kocsiból száll ki. Na, akkor megnézzük az irodát? Ja, ha már… Még tizenkét ember ragadja meg az alkalmat, hogy elénk tolakodva feltrappoljon a harmadikra. Nagy élet van fenn, több ajtó is nyitva, néhol keverőpult szerű cucc az asztalon. A szoba, ahová benyomulunk, igaz már csak hárman, egy valódi rádió stúdiója! Benn vagyunk, élő adásban a Radio Djekafo, 100.7 vezérlőtermében. Emberünk felkapja a fejhallgatót és belebődül a mikrofonba: woooohiáááóóóó. Azonnal betelefonáló hallgatót kapcsolnak neki, akivel bambarául beszélget, nevet és viccelődik, majd dalra fakad, énekelve a magnókazettáról szóló hanggal, a rádió üdvöskéjével (aki saját nővére) és brummog a majd’ lenyelt mikibe…

Megelégeljük a nagy jókedvet, intünk, hogy mi most és balra el. Kikurjant az üvegfalon túlra és azonnal dobja a fülhallgatót, kezelünk, mondom most, hogy látrtam dolgozni, elhiszem, hogy most viszi haza a harmadik feleséget, az alig 18 éves ropogóst. Nagy bajban van szegény, mert már öt éve nem vitt haza feleséget, már nagyon kell, jövőre, ha jövünk, meg lesz a negyedik is. Teljesen hisszük.
Sötét lépcsőn lebotorkálás, és mennénk ki az utcára, amikor hatalmas ordítás és hömpölygő tömeg tárul szemünk elé a kapu nyílásából. Teljes a kavarodás a kocsink körül, nem vettem le a GPS-t az ablakból, jut eszembe azonnal. Menjünk ki, vagy ne? Jobbra és balra dől a tömeg, métereket röppen a gomolyag ordítva szökellnek még a szélén is. Kiderül, hogy motor tolvajt fogtak, épp őt lincselik. Ha szerencséje van, idejében kiérnek a rendőrök, ha nem, holnap temetik. Viszonylag gyorsan működik a rendszer, mindenki megelégedésére, ugyan a tolvajt nem tudtuk megkérdezni erről, de biztosan ismeri a szabályokat… most már biztosan.

Go home!
Itthon meleg hűtő fogad, a konnektor leégett egy kicsit, de erre való a több, egymás mellett álló alj, portásunk már rendezi is. Ismét előadást tart a tv kapcsoló kezeléséről, na ez nem lesz egyszerű, annyi lehetőség van, közben taperolni kell a tv élét is és a dekóder irányítóját… kicsit ő is belezavarodik, kezdjük előről…

Tegnap késő estig beszélgettünk egy bennszülöttel, aki egy kicsit helyrebillentette a helyiekben megrendült bizalmunkat. Valósnak bizonyult halvány gyanúnk, hogy időérzékük szinte semmi, nincsenek olyan fontos dolgok, amik miatt pontos időre érdemes lenne sietniük. A félóra fél, vagy egy napot is jelenthet.
Erre kicsit rácáfolt a mai nap, amikor tízre mentünk templomba és csak igen kevesen késtek el, legfeljebb 40-50 ember jöhetett később, mint elkezdődött volna a ceremónia. Sokat tekergettem a fejemet, hogy a zenészeket jobban lássam, mert az oszlop mögül csak az orgonista látszott ki. Emiatt gondoltam azt, hogy igazából hanglemezt hallgatunk és a szintetizátor nyomja hozzá a dobot is. Illetve amiatt gondoltam a lemezhallgatásra, mert olyan hihetetlenül szépen és tisztán felelgetett egymásnak a férfi és női kar, amit még nem hallottam templomban, igaz afrikai misén is most voltunk először. Férfiak és nők egyaránt szívesen viselték a szentek képével díszített ruhájukat, az előttünk ülőn Szent Kristóf lapockákra feszített alakja volt látható.

.

Franciául folyt a mise, szóval igen keveset értettünk belőle (ez így nem igaz… semmit).  Azt is a végén, ami után már csak a szentek felsorolása következett – ha jól számoltam kb. 1650-ig, a város alapításáig visszamenőleg. Heves kézfogások közepette hagytuk el a templomot és kisvártatva a kocsikkal tömött parkolóját is.

A város vegyes képet mutat: zárt és nyitott boltok váltják egymást. Van ahol teljes csend honol, van aki ma jött rá, hogy a héten nem kalapált eleget a szögvasakból készítendő vaskapun, így hatalmas kalapácsolással igyekszik behozni lemaradását. A mozgó árusok ma is le-fel járkálnak, fejükön viszik rezzenetlen tornyokban a narancsot és almát, banánt és sárgarépa kötegeket. Akivel szemkontaktusba kerülünk, az rögtön megáll és nyúl fel a lavórba, hogy lekapja az épp aktuális terméket. Meglepő, hogy a legtöbb helyen nem tudnak visszaadni aprót, egyáltalán pénz sincs náluk. Ezresből is nehéz visszakapni, nagyobb pénzből szinte reménytelen. Jó módszer, hogy a nálunk lévő pénz nagyságára kerekítik fel a vásárlandó termék súlyát, így néha több banánt hozunk haza, mint tervezzük. Gyakran adom elő a hattyú halálát, mint főnix támad fel és hull alá naponta és árusonként szegény jószág: így mutatom, hogy szerintem kicsit vastagon fogott a ceruzájuk, valamint hogy ugyan a bőröm fehér, de nem fogadom el a rasszizmusnak ezt a formáját, amikor drágábban kapom meg földi javaikat a illendőnél. Ilyenkor szégyenlős mosollyal veszik tudomásul, hogy lebuktak és nyúlnak a kosárba és adnak egy újabb mangót, négy narancsot a csomag tetejére, vagy épp én veszem el amiről úgy gondolom, hogy jár a még így is másfél-dupla ár mellé…

Reggeliző és vacsorázó standok nyitnak ki a megfelelő napszakban, ahol fél bagettnyi szendvicseket készítenek a betérőnek vajjal, majonézzel megkenve a félbevágott kenyeret, hozzá főtt tojást adnak, vagy krumplit sütnek a földre gugolva, kis faszenes alkalmatosságokban. Mindenki megtalálja a kedvére valót, közben nézheti, ahogyan kétméteres rudakkal dömpernyi gumikat feszítenek le a mellettük lévő “műhely” dolgozói a felniről. Ez nem kettő, vagy három az egyben, itt minden egyben van, és így alkot olyan egységet, amit a helyiek jól átlátnak, hiszen porban mászkáló kis purdé koruktól ezt látják, ennek szagát és porát szívják magukba: a dolgok helyükön vannak.

A hajnalt ma nem a müezzin szava jelentette be, talán vasárnap nem is kiabál? – gondoltam magamban, de helyette sűrű és állhatatos dudálás tudatta velünk, hogy müezzin nélkül is lehet világos és kezdődhet az élet. Ablakunk leséből a zaj okát kutatva megláttuk az egymást szinte folyamatosan követő, érkező és távozó menyasszonyok sorát. Szállodánk előtt pózoltak, vártak, tekergették fejüket, hosszú fátylukat rokonok vitték mögöttük: szálltak be és ki a kocsikból.

.

Velünk szemben van a város egyik legelegánsabb araruha szalonja, ide sereglenek a lányságukat elvetni készülő hajadonok, ezt pedig egybekötik a másik elegáns üzlet meglátogatásával, fodrász is dolgozik itt. Az új pár három helyen ünnepel, a két szülőnél és a saját lakásukban. A helyszíneket járják folyamatosan. Amikor vége van a lakodalomnak, visszahúzódnak közös lakásukba (ha nem lenne akkor szállodába) és onnan három vagy hét napig elő nem jönnek. Visznek nekik enni és innivalót. Amikor letelik ez a minimum három és legfeljebb hét napos karantén, akkor kezdhetik el új életüket egy lakásban, esetleg a fiú szüleinek házában.

Ma kókuszolajon pirított zöldségeket és krumplit ettünk ebédre. Hasonló jókat kívánok Nektek is. Szeles idő van, harminc fok körül, nagyon kellemes.

.

Szobánkban hűsölünk, élvezzük a szépen csordogáló idő folyását és Mr. Mama látogatását várjuk, aki feleségét és kis négerbabájukat hozza el fehérember nézőbe. Utána felkerekedünk és hypponézőbe megyünk közösen. A város alatt – hírek szerint – hyppok dagonyáznak.

Tízre beszéltük meg az esetleges vevőkkel, hogy érkeznek – szerelőstül, de 11.30, és még sehol senki.

Észrevételek:

- Megbízhatatlanok
- a férfiak többsége kopaszra nyíratja a fejét vagy sapka van rajtuk
- a nők feje kendőzött, kevés szép hajút látni – egy göndör hajút láttam, egy hosszú hajút, több a kiegyenesített hajú, színezett. Mintha hálót is húznának rá
- hosszú gatyában, szoknyában és hosszú ujjúban vannak sokan, plusz sapkában – átlag: 35 C
- a reggel 7 – 7.30-kor kezdődik
- 1. müezzin: 5 órakor, 2. 6 órakor, 3. 7 órakor
- vidámak, boldogok a szegénységben is
- Zoli szerint pizsamában járnak

- az már tehetősebb, aki felvállalja a bőrpapucsot a meztelen lábára, de aki többnek akarja mutatni magát, mint ami, az inkább zárt cipőt húz. Egyébként strandpapucsban vannak

- akár 20 kg gyümölccsel a fejükön is sétálnak a nők, de még a férfiak is inkább a fejükre teszik terheket, a kezük mindig szabadon marad

.
- rengeteg a jármű, tankolni mégis alig látni valakit a benzinkutaknál, az a kérdés, akkor hol szerzik be az üzemanyagot
- nincs bevásárlóközpontjuk, vagy nagyobb boltjuk, csak az út menti embereknél lehetséges bármit beszerezni, illetve kisebb bódé-boltokban

- grillezett bárányfejet is lehet kapni
- kéz a kézben járnak a fiúk és férfiak, éppen, mint ahogy nálunk a tini lányok. Mi lenne vajon otthon, ha így lenne nálunk is – talán kisebb lenne a férfiak közti konkurenciaharc? Lehet, hogy nyugisabbak lennének
- petit cadeu-ért még a jól szituáltak is megállnak kéregetve
- a szabályokat igencsak betartják – pl. a hotel kocsi és gyalogos bejáróját a gyalogosok is olyannyira betartják, hogy mégha az autók felől érkezik is, akkor is elmegy a gyalogos kapuig, annak ellenére, hogy az 10 méterrel távolabb van. Hm
- lyuggatott nylon zacskóval is locsolják a bokorsorokat – vödörben hozzák a zacskós vizeket, majd kilukasztják, és fél literenként locsolgatják a növényeket
- igyekezettel dolgozik itt mindenki, akinek csak van munkája, vagy legalább a maga környékén vagy a társa segítségére
- a gyerekhordó kendőt a nők a mellüknél kötik meg, ami nem lehet túl előnyös a mellük szempontjából
- a taxik sárga színűek, de bárkit le lehet szólítani egy lelkes fuvarra, maximum az útvonalat nem ismeri
- többen is utaznak a motorokon – család, barátok, ha 1 valaki, az is cipekedik – ma valaki két autógumival a törzsén ült a kormányhoz – legalább nem üti meg magát, ha leesik
- szerintem jobb ízlésük van az öltözködésre
- kérdéses, hogy minden házban van-e konyha – legtöbben a házuk előtt főznek a Fazékban, és melegítik a vizet a kisebb teafőzőben
- az éttermekben igazi faszénen grilleznek
- a kirakat helyett falfestés jelzi a termékeket

- igen nagy a por, pedig locsolják a járdákat

2009-02-06 21. nap    F.Scott Fitzgerald elolvasva…

Friss ébredésünket hamarosan két telefonhívás is kísérte, és mivel egymás után pár másodperccel, így a magyar híváshoz csaptuk a másodikat is, míg délután rá nem jöttünk, hogy az bamako-i lehetett. A repülőjegyeket érdeklődtük meg otthonról, de még mindig minden változatlan, így rendelni nem merünk. Pedig azért vannak fejlemények – minthogy a Salem Hotelhez gördültünk reggel, érkeztek szép nyugisan az érdeklődők. Szerencsénk volt, mert éppen, amikor az egyikükkel már nagyban egyezkedtünk az autó áráról, jött egy másik csapat is, így az első sürgősebbre fogta a dolgot, és megegyeztek Zolival!!

Éppen csak a templomhoz ment el ezután, illetve az euróért. Erre való várakozásunkban mi is megfordultunk itthon, hogy együnk, de még visszatérve sem jelentkeztek, majd 3 órás várakozásra elindultunk a Toyotáshoz, hátha kikerekedik abból is valami. Ekkor már fél 6 volt, zárva minden, és a vezetője el is repült. Na ekkor jöttünk rá, hogy a reggeli telefon tőle származhatott.

.

Visszakanyarodva a Salemhez felhívtuk a jelenlegi érdeklődőt, és meg is érkezett perceken belül – mondván, hoz egy szerelőt is. Újabb óra telt el, míg be nem sötétedett és meg nem jöttek – ekkor a kéréssel, hogy holnap 10-kor folytassuk, ráadásul hétfőn a pénzezést. Háát, addig még sok minden lehet, főleg, hogy ennyire kiszámíthatatlanok az ígéreteik.

Ja, mindeközben érdekes jelenet volt, amikor egy másik fickó invitálására, együtt hármasban a toyotával elindultunk az ő barátja felé, mígnem rájöttünk, hogy ezt inkább megbeszéljük a szállodás fiúk francia nyelvtudása segítségével is. Hihetetlenül nagy veszekedésbe csapott a fickó és az egyik szállodás fiú között, azon, hogy elmenjünk e vagy sem. Dúlva fúlva fordult ki végül a közvetítőnk az ajtón, miközben a szállódás fiút is arrébb vonták a munkatársai.

Most pedig vacsorára készülünk az itteni étteremben. Nem volt senki a helyszínen, ezért a portán érdeklődtünk, és ott találkoztunk a szakáccsal is, aki a recepcióssal együtt sorra beszámolt a kínálatról. Sőt, megmutatta a konyhát is, és ott pontosítottuk, mit is ennénk – Felnyitva a mélyhűtőt, lézengő pontyok, csirkedarabok és csomagolt húsadagok kerültek elő. Végül a pontyban maradtunk, és kíváncsian várom, hogy milyen lesz. Az biztos, hogy lelkesen és szeretettel fogja elkészíteni. Még a hűtőből is előhúzta a köretlehetőséget nyújtó konzerves dobozokat.

« Older Posts — Newer Posts »