Mint este kiderült, szombat.
Hajnaltól több autóbusz is a szállodánk mellett tartott motormelegítő találkozót, így korai ébredésünk garantált volt. A helyiek szerint az afrikaiak akár szamarat is esznek, de mi??? soha, mondják. Hm… akkor Marokkó hol is van? Mert ebben az országban és ebben a szállodában még reggelit is kaptunk, ami nem jellemző Afrikára. Előző este egy GPS-szel könnyedén bejárható szálloda ára nem felelt meg kényes úri izlésünknek, így kerültünk a csöndesnek nem mondható hotelbe.

.
Tehát ott tartunk, hogy már este felizgattuk a személyzetet, hogy bizony minket érdekelnek a megkövült ősférgek és minden tengeri kőherkentyű kő nekünk. Itt mindenki az amerikai filmek hatása alatt van, én csak kapkodom a fejem és keresem Kit-et, meg a Knight Rider-t, ugyanis a portástól az éjjeliőrig, mást sem hallunk, Devon így, Devon úgy… Franciául beszél mindenki, meg arabul és berberül, persze az angolt is elvállalják, un pö, mondják, nekik már ez angolul van ám, de ezzel ennyi is, így társalgunk, nem csoda hát, hogy érdekes dolgok sülnek ki ebből.
A portásunk felszolgálja a reggelit, régen látott kávét iszunk, azt sem tudtuk már milyen a színe, és ami tényleg ritka dolog a meleg éghajlaton, vajat is kapunk. Teli gyomorral várjuk azt, aki elvisz minket féregásni, óh, ki is lehetne más, mint a portás, aki este törülközőt és lepedőt is adott, miközben a söntést is vezette.

. .

Barátja, Ibrahim is jön, neki kőboltja van a szálló épülete alatt, és mindketten fejükkel bólogatva, szemükkel bíztatóan néznek ránk és a kocsira, hogy akkor most ezzel megyünk. Ez érdekes feladat, mert miután mindent elajándékoztunk, vagy sátortolvajoknak adtunk, és így üressé vált telipakolt autónk, na, ez a kocsi most annyira teli van, mint induláskor volt. Mali tökök zörögnek benne, üres és teli ásványvizes palackok kocognak szerte, benzines kannák, hol tele, hol üresen kékítenek mindent, amihez hozzádörgölőzhetnek. Bőrönd és hátizsákok közt laptop táska (köszi Tibi!!) szorul, de hol a bicska már megint? Telefonok és rengeteg kábel szeli át az utasteret, de hol van itt tér? Zsuzsi kövek és pokrócok felett trónol, kókadt feje csak a bukkanókon próbál dudort nyomni a kocsi plafonjába, viszont bukkanó van a következő negyven kilométeren elég, hiszen a hegyek mellett haladunk és akár tíz méterenként is átvágunk egy-egy októberben teli, most annál kövesebb patak, vagy folyómedren. Embereink mellettem ülnek, egy ülésen, egymás hegyén-hátán. Éneklik az angol és berber dalokat a cd-vel együtt, tapsolnak hozzá, így vidáman utazunk. Zsuzsi is hozzájárul a jó hangulathoz, bár nem mindig a megfelelő helyen kiált a dalokba. Ja, ő nagyokat koppan a gödrökben ugráló kocsi tetején… Alig másfél órás bukdácsolás után érünk oda, ahol a köveket kiássák. Már értjük, hogy tegnap miért volt a lelkesedésünk erősebb, mint a találati arányunk, a kövek másfél, kétméteres mélységből kerülnek elő.

Berber rabszolgák termelik ki csákánnyal a kődarabokat, bár láttunk tonnás kompresszoros ásatást is, majd fenn a gödör partján kilós kalapáccsal aprítják bátran, nem igazán törődve a bennük rejlő jószággal: majd megragasztják azt, ha egy alkatrésze eltörne a hasadáskor. Itt a fenti munkákba beleállítják a turistákat is, én is nekiesek a kalapáccsal a berber kőkibányászó szakiparos által felhozott tízkilós darabnak. Egy rövid idő és pár csepp vér (vitam et sangvinem) után már sejtem, hogy az íróasztali munkát nekem találták ki. Ötforintos méretű apró állatkák fara bukkan elő a kőkemény (hehe) kőből, mutatják is embereink, na, ugye, ez mind eredeti. Értem én, és nézek rájuk, mint a gyanútlan áldozat, hát az állatkákon mit kell magyarázni, hogy eredeti? Mert azért csak mutatom, hogy ez természetes dolog, hogy eredeti itt minden, de jól tudom ám, hogy itt készülnek is a fosszíliák, nem csak bányászódnak! De azt is tudom, hogy jó körítés kell a gyári termékek eladásához, na, most ennek az első lépcsője van terítéken, hiszen láthatjuk, jönnek elő itt a földből, kőből valódi dolgok. Például három osztatú ősrák: hogy eddig nem írtam, Zsuzsi most félálomban von kérdőre… Na, akkor itt van, vannak akár trilobiták is. Igaz, ez egy sem akar előugrani, az elmúlt négyszáz-millió évben nem sokat tanultak a marketingről.

Annál többet Joszef és Ibrahim, akik az ásást, vagy annak bemutatóját megelégelve elvisznek a rokonok berber sátrába. Ez egy valódi sátorból és több, kőből épült háromoldalú helységből álló, nyolc embert befogadó építmény csoport. Körben kecskék, egy szamár és egy kutya. A kutya rögtön Ibrahimra támad, aki pár kődobással tisztázza az erőviszonyokat. A rokonok, a tevék és a nagyobb kecskék nincsenek itthon, ők a sivatag füves-bokros részére ballagtak el legelni. Főleg az állatok. Itthon házi lepénykenyér és tevekefír után a szokásos teázás következik, tudom, hogy a pénztárgép már forrósodik.
Elő is kerül a varázs szatyor, belőle buknak ki a kövek, rajtuk ősállataink csodás alakja. Mint megtudjuk, ezek eladó példányok. Megkönnyebbülés vesz erőt rajtam, már azt hittem, hogy Ibrahim, ő itt a házigazda, mindjárt össze is pakolja a kincseket. De nem, kedves vendég, végy belőlük, kedvedre! Jó üzletet kötünk, ők minden arab ősük ravaszságát és üzleti érzékét, meg egy-két kődarabot, mi minden naivságunkat belevisszük a boltba. Elégedettségünk a következő városig tart, ahol az összeurópai összevont őslénytani múzeumok teljes terjedelmű egy helyre gyűjtött és remegve féltett kincseit megszégyenítő mennyiségű fosszilia kerül szemünk elé egy pincében.
A szó bennünk akad, mert nem tizesével, hanem százasával hevernek a földön kőcsigák (jóvanna, lábasfejűek), amoniteszek méteresek és trilobiták, őspókok és ősszitakötők. A kagylók itt akár mosdókagylóvá is válnak, csak vidd. Náturel, bíztat a házitárlat vezetője. Mi ez a nagy náturelezés kérdem tőle, mire huncutul azt mondja, hogy hááát, vannak plásztik termékek is a piacon. Neki is van egy. Mutatja. Teljesen olyan, mint a többi, szürke-barna kövön egy nagy csápú kabóca ül és vár. Ehe, mondom én. Szóval, van itt négyezer-hétszáz-ötvenkettő nátúrel és egy darab plásztik? Hát, neem, mondja vigyorogva, van itt egy egész kupac mű mű. Na, hun? Nahon, itt a földön. Nézzük, TELJESEN olyan, mint a náturel. Most mi itt fogunk vásárolni???? Ja, és van még itt is egy halommal, mondja, ezeknek a kis buci testecskéje igazi, de mert baleset érte őket születéskor, művégtagot kaptak…
Kitanított ember lévén, előkapom a svájcibicskát és elindulok a műállatok felé. Közben az első bevallott műanyag devonkori szkarabeusz hatcentis szarvát véletlen letöröm. Semmi vész, nyugtat meg a srác, ez munkahelyi baleset. A földön fekvő készletből felkapok egyet és miközben hallom minden egyes eladó külön-külön lélegzetét, felkoncolok egy nyolcvanhét milliméter hosszú, 400.000.000 éves, száz euró értékű trilobitát. Mint a tányérjában hajszálat talált éttermi vendég pillant a pincérre, úgy nézek rájuk. Ők meg vissza, na ugye!? MI megmondtuk, hogy AZ kamu. Mert MI becsületesek vagyunk. Na, akkor, most vedd meg ezt a másik, ötszáz eurós követ! Lehúzom a több sebből vérző trilót a késemről és vérben forgó szemekkel, kifent pengével vetem magam az újabb bizonyságtétel felé. Belevágom a kést az egyik gyilkos képű állat orrába, az fájhat legjobban neki! Meg se nyikkan! Ez tényleg nem nyitotta ki a száját négyszázmillió éve? Mert most se teszi. Igaz bele sem megy a kés, de akkor hát miből lehet ez? Vigyorog mindenki, berberül darálják a szavakat, mi meg ott állunk, hiszen már akkor sem hinnénk el, amit látunk, ha a születési anyakönyvi kivonatát is elővenné a dög a zsebibül…
Alkuszunk, hitet teszünk mindkét oldalon, hogy náturel a kő és rajta náturel a lelet, valamint náturel a pénz is. Mint az igazi Trebics-ek. A kő és a pénz biztosan az. Most itt tartunk.

A város szélén motoros áll mellénk, hát titeket hol esz a fene, már mindenki otthon van, vigyorog, majd tizedmagával tovaporzik. Magyarok, kalandoznak, motoroznak.

Este focimeccs van a tévében, tapsol a város, mi meg vacsorázunk, pár napja tán nem ettünk meleget. Tejet több hete, most meg vacsorára ma harmadszor. Tevekefír, he? Kommenteljen, aki ivott ilyet! Aki nem, az is mondhatja a magáét…

Szóljon hozzá! »

Szóljon hozzá elsőként!

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. Visszakövetés (trackback) URL

Itt és most mindenki elmondhatja!

Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni.