Reggel már hasunkra sütött a nap, mégis mi ébredtünk korábban a 3 lakótárshoz képest. Sétáltunk egyet, így találkoztunk a szomszédban lakókkal, akik szintén vendégségre hívtak minket, hiszen őket is ismerte már Zoli még tavalyról. Mivel a horgászást szerettük volna látni, de arra csak később indultak a fiúk, elnéztünk még kettesben a Bamako felé vezető úton látott flamingók felkeresésére. Csak egyet pillantottunk meg távolról, viszont a kilátás így is gyönyörű volt, nem csoda, hogy sok francia és holland lakókocsis tanyázott a környéken. A homokdűnék ismét itt voltak, rögtön beleereszkedve az óceánba, amit le is választottak egy tengerszem kedvéért. Visszatérve a srácok még mindig csak a ház körüli tevékenységeiket végezték – motorszerelés, autómosás kannából, úgyhogy mi is rákezdtünk az autópakolásra, sőt a Maliban szedett tök kibelezésére. A kiszedett magoknak a halászok is örültek, párat rögtön el is ültettek az amúgy köves talajba. És egyszercsak egyikük hallal tért vissza – legnagyobb meglepetésünkre, merthogy éppen a kifogása érdekelt minket, és úgy gondoltuk, hogy a mutogatásból felépített beszélgetésünk jól kifejezte ezt. Az a fiú, aki eddig is a teát és reggelihez való lepényt és olivaolajat készítette elénk, most is felvállalta a főzést. Paradicsommal, krumplival és hagymával főttek együtt a halszeletek, nagyon finom lett – minthogy a szomszédok is meghívtak minket ebédre, így kétszer ettünk, és jót mosolyogtunk, hogy egyik csapat finnyog a másik főztjére. A két étkezés között horgásztunk. Zoli is beállt a csapatba, ő fogta végül a halat, mert éppen akkor a többi zsinórról vagy leszakadt a horog, vagy hallal együtt, vagy egyszerűen leették a nagyok a kis halakat, minthogy az volt a csali. Rendkívüli élmény volt közöttük tölteni estétől másnap délutánig az időt, a hatalmas vendégszeretetükben lubickolni, miközben beszélni igazán nem tudtunk. Az utazás alatt most találkoztunk először a feltétel nélküli vendéglátással. Mi is próbáltuk viszonozni persze, de az egyetlen, ami megnyugtatta őket, az a remény, hogy újra találkozhatunk.

Utunkon helyenként gyorsabban haladtunk a megengedett városi 50, illetve kiírt 60 km/ órának, ezért meg is állítottak minket a folytonosan kamerázó rendőrök, akik minden esetben határozottan, de kedvesen és végül elnézően viselkedtek. Egyikük arról is beszámolt, mennyire lelkesedik a francia sanzonokért. Aztán Tiznit lett a cél – könnyen kiismerhető rendszerű település, ahol az óvárosban az egyes termékeknek külön utcái vannak. A datolya és az eper lett a koronája a napnak.

Szóljon hozzá! »

Szóljon hozzá elsőként!

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. Visszakövetés (trackback) URL

Itt és most mindenki elmondhatja!

Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni.