Mint este kiderült, szombat.
Hajnaltól több autóbusz is a szállodánk mellett tartott motormelegítő találkozót, így korai ébredésünk garantált volt. A helyiek szerint az afrikaiak akár szamarat is esznek, de mi??? soha, mondják. Hm… akkor Marokkó hol is van? Mert ebben az országban és ebben a szállodában még reggelit is kaptunk, ami nem jellemző Afrikára. Előző este egy GPS-szel könnyedén bejárható szálloda ára nem felelt meg kényes úri izlésünknek, így kerültünk a csöndesnek nem mondható hotelbe.

.
Tehát ott tartunk, hogy már este felizgattuk a személyzetet, hogy bizony minket érdekelnek a megkövült ősférgek és minden tengeri kőherkentyű kő nekünk. Itt mindenki az amerikai filmek hatása alatt van, én csak kapkodom a fejem és keresem Kit-et, meg a Knight Rider-t, ugyanis a portástól az éjjeliőrig, mást sem hallunk, Devon így, Devon úgy… Franciául beszél mindenki, meg arabul és berberül, persze az angolt is elvállalják, un pö, mondják, nekik már ez angolul van ám, de ezzel ennyi is, így társalgunk, nem csoda hát, hogy érdekes dolgok sülnek ki ebből.
A portásunk felszolgálja a reggelit, régen látott kávét iszunk, azt sem tudtuk már milyen a színe, és ami tényleg ritka dolog a meleg éghajlaton, vajat is kapunk. Teli gyomorral várjuk azt, aki elvisz minket féregásni, óh, ki is lehetne más, mint a portás, aki este törülközőt és lepedőt is adott, miközben a söntést is vezette.

. .

Barátja, Ibrahim is jön, neki kőboltja van a szálló épülete alatt, és mindketten fejükkel bólogatva, szemükkel bíztatóan néznek ránk és a kocsira, hogy akkor most ezzel megyünk. Ez érdekes feladat, mert miután mindent elajándékoztunk, vagy sátortolvajoknak adtunk, és így üressé vált telipakolt autónk, na, ez a kocsi most annyira teli van, mint induláskor volt. Mali tökök zörögnek benne, üres és teli ásványvizes palackok kocognak szerte, benzines kannák, hol tele, hol üresen kékítenek mindent, amihez hozzádörgölőzhetnek. Bőrönd és hátizsákok közt laptop táska (köszi Tibi!!) szorul, de hol a bicska már megint? Telefonok és rengeteg kábel szeli át az utasteret, de hol van itt tér? Zsuzsi kövek és pokrócok felett trónol, kókadt feje csak a bukkanókon próbál dudort nyomni a kocsi plafonjába, viszont bukkanó van a következő negyven kilométeren elég, hiszen a hegyek mellett haladunk és akár tíz méterenként is átvágunk egy-egy októberben teli, most annál kövesebb patak, vagy folyómedren. Embereink mellettem ülnek, egy ülésen, egymás hegyén-hátán. Éneklik az angol és berber dalokat a cd-vel együtt, tapsolnak hozzá, így vidáman utazunk. Zsuzsi is hozzájárul a jó hangulathoz, bár nem mindig a megfelelő helyen kiált a dalokba. Ja, ő nagyokat koppan a gödrökben ugráló kocsi tetején… Alig másfél órás bukdácsolás után érünk oda, ahol a köveket kiássák. Már értjük, hogy tegnap miért volt a lelkesedésünk erősebb, mint a találati arányunk, a kövek másfél, kétméteres mélységből kerülnek elő.

Berber rabszolgák termelik ki csákánnyal a kődarabokat, bár láttunk tonnás kompresszoros ásatást is, majd fenn a gödör partján kilós kalapáccsal aprítják bátran, nem igazán törődve a bennük rejlő jószággal: majd megragasztják azt, ha egy alkatrésze eltörne a hasadáskor. Itt a fenti munkákba beleállítják a turistákat is, én is nekiesek a kalapáccsal a berber kőkibányászó szakiparos által felhozott tízkilós darabnak. Egy rövid idő és pár csepp vér (vitam et sangvinem) után már sejtem, hogy az íróasztali munkát nekem találták ki. Ötforintos méretű apró állatkák fara bukkan elő a kőkemény (hehe) kőből, mutatják is embereink, na, ugye, ez mind eredeti. Értem én, és nézek rájuk, mint a gyanútlan áldozat, hát az állatkákon mit kell magyarázni, hogy eredeti? Mert azért csak mutatom, hogy ez természetes dolog, hogy eredeti itt minden, de jól tudom ám, hogy itt készülnek is a fosszíliák, nem csak bányászódnak! De azt is tudom, hogy jó körítés kell a gyári termékek eladásához, na, most ennek az első lépcsője van terítéken, hiszen láthatjuk, jönnek elő itt a földből, kőből valódi dolgok. Például három osztatú ősrák: hogy eddig nem írtam, Zsuzsi most félálomban von kérdőre… Na, akkor itt van, vannak akár trilobiták is. Igaz, ez egy sem akar előugrani, az elmúlt négyszáz-millió évben nem sokat tanultak a marketingről.

Annál többet Joszef és Ibrahim, akik az ásást, vagy annak bemutatóját megelégelve elvisznek a rokonok berber sátrába. Ez egy valódi sátorból és több, kőből épült háromoldalú helységből álló, nyolc embert befogadó építmény csoport. Körben kecskék, egy szamár és egy kutya. A kutya rögtön Ibrahimra támad, aki pár kődobással tisztázza az erőviszonyokat. A rokonok, a tevék és a nagyobb kecskék nincsenek itthon, ők a sivatag füves-bokros részére ballagtak el legelni. Főleg az állatok. Itthon házi lepénykenyér és tevekefír után a szokásos teázás következik, tudom, hogy a pénztárgép már forrósodik.
Elő is kerül a varázs szatyor, belőle buknak ki a kövek, rajtuk ősállataink csodás alakja. Mint megtudjuk, ezek eladó példányok. Megkönnyebbülés vesz erőt rajtam, már azt hittem, hogy Ibrahim, ő itt a házigazda, mindjárt össze is pakolja a kincseket. De nem, kedves vendég, végy belőlük, kedvedre! Jó üzletet kötünk, ők minden arab ősük ravaszságát és üzleti érzékét, meg egy-két kődarabot, mi minden naivságunkat belevisszük a boltba. Elégedettségünk a következő városig tart, ahol az összeurópai összevont őslénytani múzeumok teljes terjedelmű egy helyre gyűjtött és remegve féltett kincseit megszégyenítő mennyiségű fosszilia kerül szemünk elé egy pincében.
A szó bennünk akad, mert nem tizesével, hanem százasával hevernek a földön kőcsigák (jóvanna, lábasfejűek), amoniteszek méteresek és trilobiták, őspókok és ősszitakötők. A kagylók itt akár mosdókagylóvá is válnak, csak vidd. Náturel, bíztat a házitárlat vezetője. Mi ez a nagy náturelezés kérdem tőle, mire huncutul azt mondja, hogy hááát, vannak plásztik termékek is a piacon. Neki is van egy. Mutatja. Teljesen olyan, mint a többi, szürke-barna kövön egy nagy csápú kabóca ül és vár. Ehe, mondom én. Szóval, van itt négyezer-hétszáz-ötvenkettő nátúrel és egy darab plásztik? Hát, neem, mondja vigyorogva, van itt egy egész kupac mű mű. Na, hun? Nahon, itt a földön. Nézzük, TELJESEN olyan, mint a náturel. Most mi itt fogunk vásárolni???? Ja, és van még itt is egy halommal, mondja, ezeknek a kis buci testecskéje igazi, de mert baleset érte őket születéskor, művégtagot kaptak…
Kitanított ember lévén, előkapom a svájcibicskát és elindulok a műállatok felé. Közben az első bevallott műanyag devonkori szkarabeusz hatcentis szarvát véletlen letöröm. Semmi vész, nyugtat meg a srác, ez munkahelyi baleset. A földön fekvő készletből felkapok egyet és miközben hallom minden egyes eladó külön-külön lélegzetét, felkoncolok egy nyolcvanhét milliméter hosszú, 400.000.000 éves, száz euró értékű trilobitát. Mint a tányérjában hajszálat talált éttermi vendég pillant a pincérre, úgy nézek rájuk. Ők meg vissza, na ugye!? MI megmondtuk, hogy AZ kamu. Mert MI becsületesek vagyunk. Na, akkor, most vedd meg ezt a másik, ötszáz eurós követ! Lehúzom a több sebből vérző trilót a késemről és vérben forgó szemekkel, kifent pengével vetem magam az újabb bizonyságtétel felé. Belevágom a kést az egyik gyilkos képű állat orrába, az fájhat legjobban neki! Meg se nyikkan! Ez tényleg nem nyitotta ki a száját négyszázmillió éve? Mert most se teszi. Igaz bele sem megy a kés, de akkor hát miből lehet ez? Vigyorog mindenki, berberül darálják a szavakat, mi meg ott állunk, hiszen már akkor sem hinnénk el, amit látunk, ha a születési anyakönyvi kivonatát is elővenné a dög a zsebibül…
Alkuszunk, hitet teszünk mindkét oldalon, hogy náturel a kő és rajta náturel a lelet, valamint náturel a pénz is. Mint az igazi Trebics-ek. A kő és a pénz biztosan az. Most itt tartunk.

A város szélén motoros áll mellénk, hát titeket hol esz a fene, már mindenki otthon van, vigyorog, majd tizedmagával tovaporzik. Magyarok, kalandoznak, motoroznak.

Este focimeccs van a tévében, tapsol a város, mi meg vacsorázunk, pár napja tán nem ettünk meleget. Tejet több hete, most meg vacsorára ma harmadszor. Tevekefír, he? Kommenteljen, aki ivott ilyet! Aki nem, az is mondhatja a magáét…

Tiznitből kelet felé vettük az irányt, így eltértünk az idefelé vezető úttól, hogy kövületeket keressünk. Egyre csak ámultunk, hogy vajon a tavasz vagy a nyár színei vannak-e előttünk, miközben 15-17 C van. Mindenhol narancsligetek, illetve melegházak a változó méretű banánfák részére. Körülöttük pedig virágok, mezők, és egyre több és több rovar, hát igen, az európaihoz hasonló koppanással a szélvédőn. Keletebbre az oázisok látványa volt lenyűgöző – kősivatag, pálmák, és vályogépületek tornyokkal vagy csak egyszerűen, ahol mindkettőnk érzése az volt, hogy a csak képről ismert, Malira jellemző, Dogon-földi épületek köszönhetnek ránk.

Mivel egyszer eltévesztettük az utat, így igazán részesedtünk a kisebb falvak oázisainak szépségéből – földúton.

Kitérőket amúgy a kőgyűjtések kedvéért tettünk, mivel az első településen máris kirakodó vásárt csináltak a található kristályokból és kövületekből. Mikor az egyiknél megálltunk, lóhalála-futásából köszönt ránk a frissebb, ámde másik bolt tulajdonosa, hogy nála is vannak érdekességek. Szóval innentől kezdve vérszemet kaptunk, és egyre csak kerestük a köveket. Pár darabnak is nagyon örültünk, mégis fáradtan érkeztünk meg a szálláshelyre, ahol már ekkor előkerült a holnapi idegenvezetőnk a fosszília lelőhelyre.

Reggel már hasunkra sütött a nap, mégis mi ébredtünk korábban a 3 lakótárshoz képest. Sétáltunk egyet, így találkoztunk a szomszédban lakókkal, akik szintén vendégségre hívtak minket, hiszen őket is ismerte már Zoli még tavalyról. Mivel a horgászást szerettük volna látni, de arra csak később indultak a fiúk, elnéztünk még kettesben a Bamako felé vezető úton látott flamingók felkeresésére. Csak egyet pillantottunk meg távolról, viszont a kilátás így is gyönyörű volt, nem csoda, hogy sok francia és holland lakókocsis tanyázott a környéken. A homokdűnék ismét itt voltak, rögtön beleereszkedve az óceánba, amit le is választottak egy tengerszem kedvéért. Visszatérve a srácok még mindig csak a ház körüli tevékenységeiket végezték – motorszerelés, autómosás kannából, úgyhogy mi is rákezdtünk az autópakolásra, sőt a Maliban szedett tök kibelezésére. A kiszedett magoknak a halászok is örültek, párat rögtön el is ültettek az amúgy köves talajba. És egyszercsak egyikük hallal tért vissza – legnagyobb meglepetésünkre, merthogy éppen a kifogása érdekelt minket, és úgy gondoltuk, hogy a mutogatásból felépített beszélgetésünk jól kifejezte ezt. Az a fiú, aki eddig is a teát és reggelihez való lepényt és olivaolajat készítette elénk, most is felvállalta a főzést. Paradicsommal, krumplival és hagymával főttek együtt a halszeletek, nagyon finom lett – minthogy a szomszédok is meghívtak minket ebédre, így kétszer ettünk, és jót mosolyogtunk, hogy egyik csapat finnyog a másik főztjére. A két étkezés között horgásztunk. Zoli is beállt a csapatba, ő fogta végül a halat, mert éppen akkor a többi zsinórról vagy leszakadt a horog, vagy hallal együtt, vagy egyszerűen leették a nagyok a kis halakat, minthogy az volt a csali. Rendkívüli élmény volt közöttük tölteni estétől másnap délutánig az időt, a hatalmas vendégszeretetükben lubickolni, miközben beszélni igazán nem tudtunk. Az utazás alatt most találkoztunk először a feltétel nélküli vendéglátással. Mi is próbáltuk viszonozni persze, de az egyetlen, ami megnyugtatta őket, az a remény, hogy újra találkozhatunk.

Utunkon helyenként gyorsabban haladtunk a megengedett városi 50, illetve kiírt 60 km/ órának, ezért meg is állítottak minket a folytonosan kamerázó rendőrök, akik minden esetben határozottan, de kedvesen és végül elnézően viselkedtek. Egyikük arról is beszámolt, mennyire lelkesedik a francia sanzonokért. Aztán Tiznit lett a cél – könnyen kiismerhető rendszerű település, ahol az óvárosban az egyes termékeknek külön utcái vannak. A datolya és az eper lett a koronája a napnak.

Egérrágcsálástól hangos és hűvös éjszaka után, mégis 8 órakor ébredtünk. A termálvíz kiváló volt, mellette a napfelkelte és körben a homokdűnék.

Hogy a menet közben gyönyörködtető óceánpart szikláit jobban lássuk, többször kiszálltunk az autóból, és már nem tudunk úgy nézelődni, hogy azért a földet is ne kutassuk, hiszen mindenhol vannak ilyen-olyan kövületek is.

10.00 h

17 C, és végre érezzük az autó légfrissítőjének illatát, ami azt jelenti, hogy 4 teljes nap kellett ahhoz, hogy kitisztuljanak a légútjaink a bamakói szmogtól.

13.00 h

Boujdour – a városka hirtelen élettel teli főúttal kínál minket. Először, kilátásban a leendő kövület lelőhelyekkel, Zoli vett egy jóféle kalapácsot és egy vésőt, majd mivel éttermek és teázók sorakoztak, egy grillcsirkésnél álltunk meg, ahol kedvesen rögtön invitáltak minket az ebédre. Az elmúlt napok kenyerei és gyümölcsei után igen igen jól esett a friss zöldségekből álló saláta és a grillcsirke, rengeteg sültkrumplival. Hát, degeszre ettük magunkat. Ezek után nem is ettünk vacsorát, hanem vidáman mutogattuk a célállomásul kitűzött tengerparti szakaszon az ismerős halászoknak az eddigi utazás képeit.

Örültek nekik és nekünk is, szívesen kínáltak minket a kalyiba minden kényelmével éjszakára.

6 órára állítottuk be a telefonon az ébresztőt, hogy hamar útnak induljunk az eddigi legbizarrabb városból, Noadhibouból. Így már 8-kor ott várakoztunk a Mauritánia-Marokkó határon, míg ők is elkezdik a napot. Előttünk pár kamion és francia furgon állt, ez utóbbiakon is látszott, hogy nem először járják meg az utat, nyilván itt van érdekeltségük.

.

A határon 3 órán át tartott az ellenőrzés a mindkét ország oldalán történő csendőrség, rendőrség és vám soraiban. Papírok, és egyre növekvő tömeg a kis ablakokon át nevünkön szólító hivatalnokok előtt.

Érdekes volt ezúttal is a két határ közötti senki földjén felhalmozódott kiszuperált, ízeire szedett autókat látni. Volt, aki nem az úton haladt – ami amúgy annyi, hogy a nagy földeken/dombok között tarts mindig jobbra – hanem bizonyára a megbeszélt, tuti rejtőhelyekre igyekeztek.

És ezzel bejutottunk Nyugat-Szaharába. Csak az opálos kövek reménye lebegett előttünk, viszont nem tudtuk a helyét pontosan, így a cél előtt 5 percnyire megfordultunk, és újra átfésültük a partot kétszáz méterenkénti letérőkkel a műútról. Még az óceáni futamot is megejtettük egy igen sokat sejtető szakaszon, de a kiálló sziklák és a közeli mély homok 20 perc után visszafordított minket.

Viszont szép  volt, és ismét a sirályok lakta részekre jutottunk el. Mivel 2 órát és plusz 80 km-t töltöttünk a keresgéléssel, végül feladva ezt a szakaszt, hirtelen találtunk rá a Zoli által valóban jól körülírt helyre. Lelkesen gyűjtöttük a kövületeket, talán túlzott mennyiséget is.

Innen Dakhla volt a cél. Közben folyamatosan bukkantak elő a homokdűnék a kősivatagos területek között. A szél pedig söpörte át az úton a homokot. Mindkét oldalról fehér por szállt, helyenként az utat is alig láttuk.

19 C és erős szél mellett a dakhlai termálvízre csak Zoli vállalkozott, én a reggelt szúrtam ki erre a lendületet kívánó cselekedetre.

Kedvenc szálloda???
Már harmadszor vagyok ebben a névtelen és kiírástalan szállóban. Barátságos, hatalmas belső terekkel, kanapés leülős helyekkel, étkezővel, felső- és tetőterasszal, és erre mit tesz velem?? Majd megfagytunk éjjel! Elhiszitek, hogy 18 fok van itt?? Hát ezt várja az embere Afrikától?

.

9.00
Tűző napsütésre ébredtünk, szerencsére elég későn, hiába a tegnapi vezetés és kocsiban alvás kifárasztott minket. Meleg víz a fürdőben (főleg reggel volt) és ágy és párna… nagy élmény.

.

Most kiülünk a teraszra, hogy mint a hidegvérűek a nappal süttessük kihűlt tagjainkat, felmelegedve a mai napra tervezett óceáni fürdéshez. Lehet az, hogy otthonról erreautózva minden egyre melegebbnek tűnik, hazafelé menet meg egyre hidegebbnek? vagy csak mohók lettünk és emlékeinkben a 44 fokos kánikula él? Mit gondoltok?

10.20 Miközben még a tegnapról írok, igen visszafolytott lélegzettel figyeltem meg a szekrényajtó kinyílását, és végül a valóban egy macska kijövetelét. Nyávogott egy kicsit, mint aki éppen erre jár, és üdvözöl minket, aztán Zoli törülközősuhintásaira kitipegett.

. . .

A tenger felé haladunk öles léptekkel, csak tankolni állunk meg.

.

A tengert hamar otthagytuk, 25 fokban nem lehet fürdeni…

.

Elérjük a Szahara előtti utolsó homokdűnét:

.

. .

.

– .

Dakhla felé megyünk reggel, de nem sietünk. Utána a halászokhoz, Habib-ékhoz szeretnénk indulni és csak ezek után leszünk netközelben…

Mi ideértünk Nouakchott-ba.
Tegnap este kinn aludtunk a mezőn, mert odafelé kicsit felbosszantott a Mali-Mauritán határőrök mohósága. Veszedelmes dolog kocsiban aludni, száj- és körömfájást lehet tőle kapni, de reggelre félig meg is vesztem…

.

Amint a műútra kiértünk, sok homokozás és toronyiránt-szaladás-a-szavannán után, kiderült a nap, elmentek a felhők a fejünk felől és lelkünkben kis pacsirták zengtek dalokat.
Ahh, madarak, a kócsag! Hogy ez micsoda állat??!! Követi a teheneket, de nem jövünk rá, mit akar velük… egy ötletünk volt, ami teljesen méltatlan a kócsag hófehér ruhájához, valamint nem is láttuk, hogy olyat tenne… de ma azt láttuk saját szemünkkel, hogy dögöt eszik. Kérem, állt a tehén dögön és harapdálta! Na, ilyet hallottatok?

Közben, hogy el ne feledjem, egy recept:
Fűszeres kecske magyarosan, ahogyan nagyanyám szerette
Végy egy kecskegidát, anyjától gyengéden el.
Óvatosan, hogy később a combja ne fájjon, csapd agyon, vagy menj át rajta kocsival. Svájci bicskával nyisd fel gyenge bőrit és fejtsd ki a hátsó combokat. Ha van kéznél (min. egy db) feleség, szedjen fát addig és pirítson rajta lapos követ, amit gyenge, ha lehet harmatos pampafűvel csutakol előtte. A combokat kővel, feszítővassal, kerék-kulccsal ütögesd puhára és frissibe’ halmozd a piruló kövekre. Közben a szemed körbe nézzen, nem jön-e a kecske gida gazdája. Ha gizda, maradj nyugton, ha drabális fuss. Friss mangószeletekkel emeld a kecskecomb púpját és sercegésig párold őket egybe. Jóasszony módra, sóval és ami a kocsiban van, fűszerezd.
Jó étvágyat!

Noukachott-ban épp átépítik kedvenc éttermünket, így vacsorára nem jutott hal, helyette  friss kelt tésztás bagett volt marokkói fügelekvárral, utána fogmosás.

Pár megjegyzés a részemről is (Zs):
- A mauritán falvakon keresztül haladtunk át többször – a földutak ide vezettek mindig, aztán rögtön meg is szűntek, úgyhogy többször kérdezgettük, merre menjünk tovább. Hol lelkesen, hol lassacskán válaszoltak. Igen bizarr a mali emberek után a mauritánokkal beszélni. Hirtelen óvatosságra int a turbánnal betekert fejük, ahol csak a szemük látszik ki. Ők is nagy sebességgel haladnak a szavannai homokban. Porzik utánuk az út, főleg, hogy vagy tucatnyian ülnek egy egy terepjáróban, illetve tetején.

.

.

.

A falvaikat most látjuk igazán, megint csak a mali képpel hasonlítva, hiszen ott mindenki söpröget, szinte folyton, mossák az autóikat, fényesítik, miközben a láb és a köpéssel végződő szájöblítések sem maradhatnak el kikészített kis műanyagkannáikból. Itt is vannak kannák, és nem is mennek be a boltokba lábmosás nélkül, mégis a falvak ziláltnak és rendkívül mocskosan hatnak – tele szeméttel. Még aki a szemetet szállította, az sem kietlen területeket tölt fel, hanem épp csak a házak egyikének tövébe halmolja.

.

Kétfélék a falvaik – a kisebbek, amiket a határtól idefelé láttunk. Ezeken a területeken nagyban zajlik az állattartás, főleg marhák, kecskék és birkáké. A tevék fokozatosan bújtak ki a szavannai fűfélék közül. Szóval, az egyik faluban gyönyörű félgömbbé kiképezett épületeik vannak – fából és szalmából, ahol a kevésbé sűrűre összefogott létesítmények az állatokat őrzik.

Itt a falu is bekerített, és a szalma színéből ítélve, több évig is így állhatnak, míg a 2. típusnál sátorponyvák és ruhaanyagok szövevényei a lakok, de ezek távolabb is állnak egymástól, és kusza hangulata van az egésznek. A település nagyságával növekszik a száma a bádogházaknak, illetve a vályog vagy betontégla épületeknek, a mecsetekkel együtt.

Átéltük a szavanna sivatagosodását, ahol a baobabokat az akáciák és a füvek váltották fel, az erdőket a bokrosok.

.

A ragadozómadarak egyre nagyobb számban keringenek a házak környékén. Elmaradnak az ültetett területek, igen ritkán látni az elkerített kiskerteket. Itt már tényleg az állattartás a lényeg.
Na meg az ellenőrzőpontok szaporodtak el. Minden településen legalább egyszer meg kell állni a rendőrségnek átadni a Fisch nevű papírunkat, rajta az adatainkkal. Hát, ha elvesznénk, legalább utánkövethetőek vagyunk.

Nouachottba sötétedéssel értünk be, hát döbbenetes a közlekedési morál.

Csupa igen sokszor koccant autó, törött tükrökkel, de leginkább magukat nem zavartató sofőrökkel, akik nyugodtan hajtanak be a kereszteződésekbe harmadik sort képezve, illetve menetiránnyal szemben, és folyamatosan dudálva. Élmény volt a nagyobb kereszteződésben figyelni a rendőröket, akik hárman próbálák túlsípolni a haladó autókat. Hárman a saját elgondolásuk szerint.

Mától kevesebb hírt hallotok, de ez nem jelenti azt, hogy megszabadultok tőlünk, csak hogy velünk történnek a jobbnál jobb dolgok, benneteket meg esz a fene, hogy mik azok….

Mielőtt elhagynánk ezen országot el kell mondani, hogy eddig európai lelkünk háborgott azon a szörnyű szokáson, hogy akár négy feleséget is vehetnek a férfiak magukhoz. Valamint, hogy a nők így elérve az öt felnőttből álló maximális családméretet, csak hatnaponta kerülnek közelebb férjükhöz. Most egy kicsit árnyaltabb lett a kép, miután több időt töltöttünk itt.
A férj(jelölt) egy jókora zsák kóladióval beállít a kiszemelt leány szüleihez és velük lezsírozza dolgot. Akkora érték ez a fentebb írt cucc, hogy általában nem szoktak csalódni a pénzüket ebbe fektető férfiak… És az asszonyok is boldogok, hogy csak negyed életüket kell férjükkel tölteni, ugyanis Maliban a mai napig is százszázalékosan elterjedt szokás a nők körülmetélése…!!!

Huhh, itt sort kellett emelnem, nem lehet másképp.
Ha férj visz a lány szüleinek még két mázsa rizst és két bárányt is, akár a templomi esküvőt is megtarthatják. Ez néhány évet késhet, majd meglesz, Insallah!
Ha valaki úgy gondolná, hogy mégsem követné a szigorú hagyományt, a leánygyermek három hetes kora utáni körülmetélést, akkor jobb ha vigyáz, mert a családban valaki megteszi helyette, akár nagykéssel is, hogy a társadalom rendjére nehogy veszélyt jelentő nő nőjön fel… Ebbe jónéhány gyermek hal bele, részint a fertőzésbe, mások az elcsurranó egy-két liter vér hiányába.

Amúgy nagyon kedves emberek.
Amúgy.

.

.

Tököt szedtünk a szántóföldeken és haladtunk tovább…

Ma lett elég Bamako-ból.
De előtte még elmentünk egy másik piacra is. Állatbőrök és minden elképzelhető állat-alakatrész árusok tömege volt ott látható. Halmokban álltak a döglött zöld papagájok, gazella és más állatok bőre, csontok kötegelve, madártollak ötvenesével csomózva. Töppedt borz bőrök, sün tetemek, aszalt medvefejek, ismeretlen állatmancsok lavórszám. Ezek árusai kissé lettek idegesek meglátva kameránkat, így képet nem mellékelnénk, akinek ez most itt hiányzana, úgy tekintem, hogy testi épségemre tör épp…

Aranyolvasztókat láttunk munka közben, ezüstfényesítőket és ötvösöket, amint épp az eredeti többszáz éves tuareg szobrokat hevítették kicsi kézitekerős légfúvós koksz kályhájukon.

Tömjént és mirhát árultak zsákszám, ismeretlen eredetű és rendeltetésű köveket és érceket, festékeket és füstölőket, szagosítót és színesítőt, vágy és álomnövelőt.

Fafaragók estek fejszével egyenesre vágni a legszebb kész húsvágó deszkát, ijedten néztem, ők annál magabiztosabban csapkodták. Ébenfa törzsek hevertek lábunk alatt, amiből szemünk láttára kerekedtek ki tárgyak, fejszések adták át a félig kész szobrot a reszelőmunkásnak, az a kapirgálóiparosnak…

.

.

. .

Krokodil táskák tevebőr béléssel, kígyóbőr derékszíjak lógnak a plafonról is… Állatfogakat nyomnak kezünkbe, büdösödő madarakat ajánlanak, 44 fok van.

.

.

.

Eljött az esti utolsó tárgyaló is. A szálló halljában ültünk, hármuk közül kettő beszélt, hadonászott és gesztikulált, lábukat a hatalmas bőrfotelek karfáján himbálták. Erre a paleverre a takarítónő is odaállt és lehet, hogy ő osztotta legjobb ötleteket, de ezt nem tudtuk már meg. Újabb ízelítőt  kaptunk a kontinens tárgyalási és üzleti etikettjéből, amire csak a magunkkal hozott készletből vehettük elő a mi válaszainkat.

Megszületett a döntés, reggel indulunk a vén kontinens irányába, go north, ahogy a pionírok mondták anno…

Most már ne is nyaggassatok élményekre vadászva, hagyjatok csomagolni és útravaló hamuban sült rizst készíteni, meg fürödni, ilyen úgy sem lesz mostanában, majd tán csak az óceánban…

Szép estét!

13.45
Sógorok és komák, uram-bátyámok országa: szép, kies és hűvös hazánk és Mali.
Most épp az új kedvenc, a mindenható, mindent tudó, mindent elintéző, új iskolát és kórházat, új utat és hidat építő, a Nagy, Bölcs Testvér érkezik Bamako-ba. Ő a kínai elnök. Gyerekeket terelnek az utcán és az árusokat már ki is tiltották a környékről, munkahelyek, bankok és iskolák zárnak be, hogy elég nép visítson és lengessen kínai zászlót.

. .

Dobszó hallszik fel hozzánk, izgatott trappolás, és ami a legfeltűnőbb, alig dudaszó. A szembeni gumiboltos soha be nem csukó árukészletét is berakatták az utcáról, épp csak a kecskék, vagy birkák? vannak még kinn a sarkon az eddig megszokott képből. Gyereksereg ordít lent, nekik mindegy ki jön, csak ők is kint legyenek. Azonkívül: TÉNYLEG az a manus jön, aki ÚJ HIDAT ad! Híre ment volna a mali aranybányáknak?

.

What abouth this chinese guy? Kérdezem a portásokat, vigyorognak,  – Négyre érkezik és pont itt megy el a ház előtt, so, a mi kocsinkat is kiküldték a mellékutcába. Na, ma hivatalosan nem megyünk sehová: Vesztegzár a Niuma Belleza Hotelben. Ahh, jut eszembe, tegnap Zsuzsi személyesen találkozott Vele, Niuma-val. Fényképe szappanok és samponok csomagolását ihlette meg, szállónk nevéről nem is beszélve. Kifutó ifjúságát nagy karimájú kalappal megtoldva nyújtotta kezét illusztris vendégének, mármint Zsuzsinak. (Aki jelen pillanatban a fülembe súgja, hogy mit írjak. Azt kell írni, hogy kamerázza a gyerekeket, de ez csak félig igaz, itt áll és instruálja blogíró kezeimet, halk, de kacagó fülrágással. Thnx.)

14.45
Minden kereszteződés lezárva, időnként fehér motoron fehér ruhás rendőrök (hogy változnak az idők) gurulnak el lassan az emberek előtt,

az utcai rendőrök meg a gyerekeket állogatják fel a járdaszéli ültükből, szegények elpilledtek a 37 fokban, ami az árnyékos oldalon van, szemben sem lehet tíz fokkal több ennél…

.

15.30
Csigalassúsággal ideér a messziről szirénázó rendőrautó, oldalán harminc centis lépcső, egy ember csimpaszkodik a Mercedesen, majd őt követi még néhány vijjogó kocsi és motor, de már látjuk is a fekete, hosszúra nyúlt merdzsót és az azt körülvevő testőröket. A kocsi tetején piros bársony korlát, ha a presidentnek kedve lenne felállni a nép közt, de most nincs. Sötétítetlen ablakok mögött mosolyog és billegeti kezét, kényelmesen ül szobányi bézs bőr barlangjában.

. . .

Kocsijukat követi a fontosabb emberek pözsós karavánja, végül jönnek buszokon azok, akik még felfértek az elnöki különgépre. Kína a tíz-millió (dollár)milliomos országa, vannak hát itt is bőven, hogy újabb tallérok-dollárok guruljanak haza. Vagy akár jüanok.

Pár újabb észrevétel:
- ha valaki tudva tudja, hogy 1 hétre érkezik a városba, akkor sokkal jobban megéri már neki egy villa bérlése a szálloda helyett (mi ennek ismeretében vagyunk 4 napja, de mégsem határoztuk el magunkat…) A villában még medence is van többnyire, és minden egyéb felszerelés, ráadásul a megfelelő embereket sem nehéz megtalálni, hogy érkezésre foglaljon egyet. Mi is tudjuk, hogy Mama már bonyolított többeknek ilyen szállásokat.
- szintén Mama mesélte el, hogy ne csodálkozzunk, ha tüzet látunk a határos domboldalakon, mert rendszeres, hogy eladás előtt felégetik a területeket. Ezt láthattuk 1 hete is.
- A Hotel de Ville nem is hotel, tehát, amint azt az érkezésünkkor tapasztaltuk, valóban csak a nagy felirat sugallja, egyébként bérlakások foglalják.
- közvetlenül ennek szomszédságában van a Musee de Bamako, ami nevét meghazudtoló módon nem múzeum…

16.50
Mama barátai és üzletfelei következnek most. CU

20.50
Újra az eladatlan autóval parkoltunk a hotel előtt, érdekessége, hogy eközben nem volt közvilágítás. A szállodában is szóltak, hogy amíg nem rendeződik minden, ne kapcsoljuk be a légkondit, mert egyelőre a saját generátor működteti a belső világítást. Tapasztaltuk, hogy a lámpák égtek, de még a víz is elapadt a szivattyú híján. Mindez szerencsére csak 15 perc volt, de annál jobban érzékeltette, hogy bizony ezalatt a velünk szemben emelkedő dombon, az elnöki épület színes díszkivilágítást kapott. Zöld és kék pompa. Valószínűleg ez okozhatta a zavart is. A háttérben a kínai látogatás lehet.

A körút során két Mama-barátot látogattunk meg, azok is odakanyarítottak minket a főnökeikhez. Mivel látta az első, hogy úton útfélen igyekszem behozni az elmaradt képek fotózását, a tárgyalás alatt engem elvezetett a környékre.

Itt volt végre banános, ráadásul egy zavartalan, kicsi tó körül, benne tavirózsával és vízipálmával. Mellette pedig kiskertjeiket művelték az asszonyok – sárgarépát, zellert, céklát és salátát figyeltem meg.

. .

A második barát-főnökhöz Zoli bement Mamával és a baráttal egy épületbe, majd hosszasan mesélte a szoba berendezését. Amit én láttam, hogy miután megpillantotta a kocsit a főnök, rögtön rázta a fejét, neki ez nem tetszik. Nem is csodálkoztam, mivel kék, puha, lapostalpú, de női papucsban jött a porba. Igen könnyű kézfogással és lágy vonásokkal üdvözölt aztán.

További feljegyzések:
- a kiskerteket szintén többnyire az asszonyok művelik, esetleg a gyerekeikkel – gyönyörű zölden virítanak a kicsi, igen jó logikával elkülönített ágyások.
- az utakon minden nap találkoztunk lerobbant autóval, leginkább a kerékcsere tűnt fel, másokat pedig úgy toltak el az úttestről. 20 éves autók simán mennek, mindent megszerelnek.
- a dombtetőn álló kórházhoz rendszeres, igen kivénhedt járgányok viszik fel a látogatókat
- sokaknak van kutyája, de nem eresztik ki napközben a házból, mivel nincs kerítésük, és meg ne harapjon valakit. Este már szabadon engedik őket. Ma Mama nővéréhez is beugrottunk. Náluk két kutya lakik, végre simogattam egyet, de annyira felbátorodott, hogy bekapta az ujjaimat – finoman, de (t)ette. Egyébként a lakásban minden hasonló volt a nálunk szokásoshoz, talán a bútorok voltak egy számmal nagyobbak a helyiséghez képest. Kicsit giccses helyenként, és persze itt is meglapult a használaton kívül álló szobabicikli, jó adagnyi porral rajta.
- az út menti boltok, a kézműves vagy szerelőműhelyek mind kinyúlnak a járdára, így pontosan látni a folyamatokat, a munkát. Valaki ma egy kereket gyalult, hogy a maradék gumibordázattól is megszabadítsa. Talán kúthoz használják majd, amit a luk záró rétegeként fektetnek a földre – megakadályozva, hogy visszaperegjen a föld amikor húzzák a vizet.
- a ruhaárus a szürkületben már inkább a szája elé tartotta a készletét, azzal is védve a légzését, mivel ilyenkorra már hihetetlenül köhögtető a szmog.
- az árusok gyalogosként járnak fel-alá, bemennek házakhoz, udvarokba, de hiszen az úton él mindenki, és ahogy ma látom, igenis válogatnak náluk a vásárlók, nézegetik, és bizonyára egyszerűbb és olcsóbb is mindenkinek a helybe hozott terméket megvenni. Egész nap dolgoznak. Nincs szükségük egyelőre áruházakra, az biztos.
- a piacon ott is éjszakáznak sokan, egészen a szürkületben még semmi sem változik.
- Mama beszámolt az esős évszakról, megtudtuk, hogy most a narancsszezon van, és ezt követi márciusban a mangóé, amikor minden csupa mocsok lesz tőle, merthogy mindenki azt eszi. Egyébként a szemetelést mindenkinek meg kell szüntetnie a háza előtt, különben megbüntetik őket. Ezért is lehet, hogy reggelente, de esténként is mindenki söpröget. A szeméthordást a szamarak által húzott kordélyokkal oldják meg, egyéni vállalkozásokban. Ezt végzi Mama nővére is.
- Január a leghidegebb hónap, kb. decembertől hűvös van – nappal átlag 25 C, esténként nem használnak légkondit, de februártól már igen, és márciustól kiköltöznek a családok a ház tetejére, vagy egészen a városból, hogy kibírják a hőséget.

Visszatérve a kínai delegációra:
21.30

.

22.00
Végre egy alkalom, amit pontosan kezdenek, sajntótájékoztató, igaz, félhomályban…

Kérdésünkre, hogy elég lesz-e három híd Bamakóban, visszakérdezett: -Hány hídja van Budapestnek? Válaszunkat, hogy nyolc, megdöbbenve hallgatta és azon meggyőződésének adott hangot, hogy a Mali nép összefogása és együttes ereje elegendő ahhoz, hogy ők három híddal is jó közlekedést teremtsenek. Ebben, mondta M. Senega az ő vezetése alatt álló minisztérium élenjár.

Sajnos, a fő potentátoknak csak hazai újságírók tehettek fel kérdéseket.

A kínai delegációban számos üzletember is jelen volt. Őket várta a Mali Kereskedelmi kamara küldöttsége:

Filmet vetítettek a hídépítés előkészületeiről nekünk. Yousoffa Toure a 3. híd műszaki felelős vezetője elmondta, hogy a hidat kínai mérnökök tervezték, és pontosan 74 pillére lesz, megfelelően Mao elvtárs életének évei számával.

23.15
Mali népvisletbe öltözött lányok és asszonyok frissítő gyümölcsöt hordanak körbe, papaya tálon szezonnak megfelelő mixet.

Zsuzsi kérdésére, hogy hány sávos lesz az új Mao Cet Ung híd, Y. Toure válaszol. Elmondja, hogy Bamako sajátos közlekedési szokásai nagy feladat elé állították a tervezőket. A város most is úgy múködik, hogy a második, Bahr Iz Makheb királyról elnevezett híd a nap nagyobb részében az északról délre tartó nagy forgalom miatt egyirányú, ezért az új híd dél felé öt, míg észak felé három sávos lesz. Ezzel az ötlettel álltak elő  a tervezők a Mali Közl. Minisztérium felé, akik elfogadták a javaslatot. A kínai tervezőket a számmisztika is befolyásolta a döntésben, az hogy a keletre vezető öt sáv szimbolizálja az ötágú vöröscsillagot, a hármas szám az új híd sorszámát, míg a nyolcas szám az anyagi világot jelenti, a híd pedig igen komolya anyagi segítség a szolidáris és baráti kínai néptől. A bemutatott képen is jól látszik a híd elsőre szokatlan, asszimetrikus kialakítása.

A terembe bevezették asz aggastyánnak számító Koleba Samake-t (62), aki elmondta, hogy minden őse, akire csak vissza tud emlékezni, itt lakott az építendő új híd helyén. A gyermekei is.  Ő, amikor meghallotta, hogy ide tervezik a hidat, először ordított és kiabált, mwgszaggatta ruháit és ki akart lépni a pártból. Le akarta ölni állatait és a Nigerbe vetni magát. A király azonban elmagyarázta neki, hogy a fejlődés az, ami szükségessé teszi az építkezéseket és K. Samake-nak pedig egy új legelőterületet ajánlott fel, ahol ráadásul a Niger sem önti el a tavaszi áradásokkor nyájának karámját. Samake most úgy gondolja, hogy nagyon jó királya van Malinak és ő hálás ezért.

Newer Posts »