19.27

Ma reggel kimentünk a helyiek által régen várt autópiacra, ahol volt egy gyenge internet kapcsolat, mikorra beírtam féloldalnyi szöveget, elszállt… és így, utólag visszagondolva az lehetett az a pillanat, amikor lelkes, ám  adományainkat kivárni nemtudó mali barátaink a kocsink orráról és szinte szemünk láttára három sátrat elloptak… Szóval, ma vettem a szomszéd csapattól sátrakat… mert azok az övék voltak.
Érdekes riport készült szomszédainkkal – ők verseny kategóriában utaztak – majd a felvételek minőségére leszünk kíváncsiak: a versenyszervezésről, illetve sokkal inkább annak szervezetlenségéről kaptunk első kézből egy csokorra valót. Olyan tábornak nevezett puszta helyekre szerveztek éjjeli szállást nekik nap-nap után, ahol semmi nem várta őket. Ha vittek vizet volt, ha nem, nem. Zuhany, vagy más fehér ember által megszokott dolog egy hét után volt először. Olyan nyomortelepen kellett egy jelet megkeresniük, ahol az utcagyerekek megtámadták őket, annyira, hogy a ruhájukat szakították le róluk. Motorosokkal beszéltek, akik eltévedtek és napokig nem keresték őket. Nyílt töréses bukott versenyzőhöz nem küldtek semmi segítséget, nem beszélve a helikopterről, ami szintén az ígéretek közt szerepelt. – Az életünkkel játszottak szervezők, – mondta el riportalanyunk. A többszörös borulás után saját lábon is célba érkező kocsi utasaihoz a szervezők első kérdése az volt, van-e videójuk a borulásról és nincs, akkor az azt követő újracsomagolásról és alkatrész felszedegetésről… később az ő egészségi állapotuk is szóba került…
Közben a szálloda aulájában is jelenetek zajlanak, az egyik csapat az öt csillagos márványteremben verte fel sátrát, mert az előre lefoglalt és kifizetett szobájukat sok máshoz hasonlóan ők sem kapták meg. Mivel a jótékonyság csak nekünk balekoknak elhihető és teljesített máz, mindenütt a lehúzás zászlaja leng. Az idei nevezési díjunk a befizetés napján még egy Bamako-i szobadíjat is tartalmazott, időközben azt is inkább meggondolták a szervezők, persze pénzvisszafizetés nélkül…

11.10
Festői rongyokba és élére vasalt pizsamába öltözött csavargók és helyi királyok jönnek, olyan Land Roverekkel, amikről azt gondoljuk, mint a pitbullt, úgy növelték, nem láttunk még ekkorákat. Feketén köröznek a parkolóban, ahol árnyékban is 33 fok van.

12.45
Rezzenéstelen arccal kínálnak az egy nullával kevesebbet hallott ár alá felével és hümmögnek, amikor az általuk hallott árból nem engedünk. Nevetünk, vagy bosszankodunk, mikor milyen a vevő hozzáállása a történethez. Karkötőárus alkuszik a kocsira, bár helyi pénzre átszámolni nem tudja a hallott összeget: ju ár ikszpenziv, mondja. That’s right!

13.10
Hangosan kiabálják a nevemet, Mr. Boros, Mr. Boroooooos! Megjött a belügyminiszeter felesége, és mivel már a múlt januárban is alkudtunk, ezt folytatjuk. Azaz nem ő számolgat velem, hanem oroszlánkörmeit növesztgető gyermeke, akinek épp babakocsit keresnek.

15.00
Elcsendesül a terep, már nincsenek itt az eredeti tuareg és mambara szobrokat áruló alkuszok sem, elmentek a nyakravalót és gyűrűt tukmálók is, mindenki elpilled a 37 foktól.

17.10
Tuaregek jelennek meg, földig lepelben, fehér és fekete felhajtók serege között ballagnak a kiszemelt vadhoz. Érintőképernyős telefonokon számolják az eurót cefa-ra és a lastlastlastlast price-ról érdeklődnek, de ők maguk nem mondanak egy kukkot sem, amikor figyelmeztetem hogy most először nekik kellene válaszolni az én áramra. Ilyenkor ballagnak el másfelé, mint akik igazából csak a fehéreket jöttek megnézni.

18.20
A sivatagban elveszett korábbi útitársak mesélik élményeiket – ők a poros utakon küzdötték ide magukat, erre büszkék, és van-e választásuk? annak kell lenniük, de teljesen nekünk adnak igazat, hogy mi a lazább és kényelmesebb utakat részesítettük előnyben, szemben a porsivatag kátyúival és autótörő folyómeder szakadásaival.

19.00
Haza és gyümölcspiacra indulunk, a város felett jól látható szmogba vetve magunkat. Mopedek ontják magukból a kék, teherautók a fekete füstöt, de mindenki mozgásban van, vezetni, haladni kell. Szállodánk mellett a porban állnak az árusok, még a krumpli is mértani pontossággal van egymásra építve kosaruk éle felett, tőlük apróbanánt, narancsot és ananászt veszünk. Nyolc eurónyi pénzünkből három standon dobják össze a visszajárót.
A szálló halljában újjonan érkezett magyarokkal beszélgettem angolul, ők magyarul válaszolgattak, én még a liftben állva sem hittem el Zsuzsinak, hogy így volt – teljes nyelvi káosz van bennem, angolul beszélek, már felismerem az alap francia szavakat és magyarok vesznek körül…

20.00
Az Ibiza nevű erkölcsrontóban lesz a buli, oda készülünk mi is. Kíváncsi vagyok, mint a katasztrófa turista készülök a nappal hallott ígéretekre, miszerint a szervezőket komoly testi sértések érik, amit meséltek nekünk a versenyzők… minden lehet még ma.

Pár élmény nekem is eszembe jutott (Zsuzsi)

Reggel szerencsénk volt, mert bár ki szerettek volna küldeni az 5 csillagos szálloda parkolójából, mondván, hogy már tele van, mégis sikerült szinte rögtön 1 helyet találni. Sokaknak csak a hotel előtti tér maradt, bizonyára ugyanilyen forgalmas volt, de mégis igyekszünk holnapis bekerülni, és ezért korán kelni.

Szinte rögtön jöttek a különböző árusok, egyikük személyes felelősségvállalást mutatott biztonságunkért, és lépten-nyomon figyelmeztetett minket, hogy vigyázzunk a dolgainkra. Igaza lett… Ő segített át a közeli bolthoz is, ahol 11 órai reggelire vettem baguettet. Zgalmas volt megélni gyalogosként azt a forgalmat, ami az autóból nézve is rémisztő, de ő szépen csuklón ragadott és vezetett.

Ő igazította helyre elképzelésünket is, miszerint az ezeddig gesztenyefának vélt fa mangófa, amire azért kérdeztünk rá, mert most elsőként láttuk meg a terméseit – még kis zöld mangók, de egyértelmű, és sajnálom, hogy a 3 hónap múlva érő gyümölcsfát nem láthatom, illetve azt a tömeget, ami akkor szakad az emberekre. Ugyanis tegnap végig ezzel a fával találkoztunk út közben, és most látszik, hogy roskadásig vannak.

21.00

Mindenki tudja, hol van a  Club Ibiza – mondja az itiner. Csak a mi portásunk és a taxi sofőrünk nem tudta. ment is egy kört a háztömb körül, hogy társaitól eligazítást kérjen. Piroslámpákon át vágtattunk a cél felé, kétsávos és földes utcákon váltakozva, miközben igyekeztünk a kocsi azon sarkába kucorodni, amelyiket nagyobb darabnak sejtettük a jármű kettéesése után.
Vissza felé is Zsuzsi mutatta meg szállodánkat, mert azt sem tudták a kocsma bejáratnál hemzsegő sofőrök…

22.00
Ünnepélyesre tervezett díjkiosztó, ahol egy hirtelen ötlettől vezérelt és emiatt el nem hallgattatható díjátadó is megjelent, Villám Gézának különdíjat átadva, ezzel nagyon jó alkalmat adott, hogy hosszú füttyögés és fujjolás következhessen. Figyelemre méltók voltak a verseny második helyezettjének szavai, elmoindása szerint eddig hatszáz különböző versenyem indult, ez volt köztük a legrosszabbul szervezett… A teljesíthetetlen feladatokat úgy lehetett végigvinni, hogy mindíg, mindenütt gyorsan, gyorsabban mennek, mint lehet, vagy szabad. Ők is ilyen gyorshajtás miatti büntetőpontok miatt veszítették el az első helyüket. Akik ismerték a történetet, hangos “Ti vagytok a győztesek!” skandálással köszöntötték őket.
Díjat kapott az a kamion aki sok mások ajándékával együtt azokat a varrógépeinket is hozta, amik a mi kocsinkba nem fértek be. Öröm, hogy ilyen díj is létezik, csak kicsit volt furcsa az indoklás, miszerint ezeket ők gyűjtötték. Hm…

22.30
Fekete nők, Afrika, óóó, és tüc-tüc következett ezután. Kétoldali hallás-szennyezés után már februárban tértünk nyugovóra.

Találtunk kicsit olcsóbb szállodát is, mint az itiner javasolt. A szobákat elnevezték, mert ezek igazából lakosztályok. Kicsit minden lepukkant és erősen afrikai stílusú, azaz kínai mintás szekrény, alumínium beltéri ajtók biztonsági zárral, de kilincs nélkül, stb.

Végre, ágyban és párnák közt alhattunk a kukoricaföldek után, de ami a legfontosabb, zuhanyozhattunk is!
Most indulunk Segou-ba, ha a forgalmi dugón át tudjuk verekedni magunkat…
Addig is legyetek jó sókká, szövétnekké.

21.00
Hazatérve.
Reggel valóban nagy dugón kellett átverekedni magunkat, ebben segített a pesti előéletem… Előző autók minden irányból, mopedesekkel és szamarakkal nehezített pályán. Szamárfogat a belső sávban szemben, visszapillantó tükrüket egyáltalán nem hiányoló vezetők három-négy sávban a kétsávos úton… és benzinköd, na ez Bamako reggel.

Segout mutató közlekedési táblák nem okoztak kavarodást, nincsenek.

10.00
Az útról belátunk egy lerobbant iskola udvarára, odakanyarodunk és a maradék tanszereket is átadjuk.
.

A gyerekek hihetetlen szakadt rongyokban, sokuk mezítláb rohantak körbe-körbe, mégis sokkal fegyelmezettebbek voltak, mint mauritán kortársaik. Szeretettel és lelkesen álltak körénk, minden agresszió nélkül. Ez utóbbit többször is megtapasztuk mauritániában.

Segou felé több baobab fát is láttunk, minden állapotában, levéltelent, termésest, és sokukon gigantikus madárfészekkel.

.

.

Folytattuk az utat Segou felé…

13. nap

Egy kukoricásban ébredtünk ma – elsőként hajnali 3-kor. Kb. 4-ig tanakodtunk, hogy fel kéne kelni, mire megnéztük az órát, és ez löketet adott az újabb adag alvásnak, hogy mégse sötétben utazzunk. Végül a müezinre, 6-kor keltünk.

Kiváló helyszín lett ez a tábla az autópakolásra. Már semmit nem lehetett megtalálni benne, mert a kiszedett dobozok felbolygatták a rendszert, azóta csak hömpölyögnek a ruhák, dobozok, ételes csomagok…

9.00 h

Indulunk. Kiszállás a nagy kőgolyóknál és a sokfészkű bokroknál.

10.00 h

Niorinál tartunk, de itt is a határ-formalitások fékeznek le minket. Újra autópapírok, útlevelek – de minek, szerencsére pénzt itt is kérnek.

Ismét körbe vagyok ágyazva ültömben az osztogatásra váró cuccokkal – pedig már jópárat kiadogattunk az integetőknél megállva. Egyes gyerekek elszaladnak, ha meglátnak minket fékezni, és ajándékokat lengetni. Igazuk van. Jól megtanulták, nem szabad odamenni az idegenekhez csak úgy. Mások erőszakosak, elverik a kicsiket az ablaktól. Nehéz megtalálni az alkalmas formát a kéregetők és a többi gyerek között, illetve, hogy mikor teszünk jót.

Most már inkább az itinerben megemlített angol hippinél, még egy iskolában és a kórházban fogunk ajándékozni csak.

A nők mosó-lavórokkal és ruhakupacokkal a fejükön vonulnak a tó felé.

Szépek. Egyenes tartásúak. Nekik mosóport adtunk idefelé, amit Margit pénzéből vásároltunk még Marokkóban.

Rengeteg a madár a reggeli frissességben.

A barátok mindenütt kézenfogva járnak – férfiak – egymás jobbját tartva, és ha mégis a bal karját éri, azt csak a csukló felett fogja, mert a bal kéz a WC-n használatos.

Zoli most mégegyszer visszamegy a vámoshoz, némi ajándékkal, mert a főnök értette, hogy az autót el szeretnénk itt adni, tehát nem pecsételte bele az útlevélbe. Sőt telefonálgatott, hogy hátha lesz rá vevő Bamakóban.

Harmadik napja vagyok ugyanabban a ruhában – kissé unom magamat, de még megvárom a fürdést először.

Idejött valaki hozzám a vámról, de csak ajándékot kért, viszont megtanította, hogy a köszönömöt „intyé”-ként mondják Maliban.

11.00 h

26 C

Elhagytuk Niorót – mentünk egy kört a kamerával és tankoltunk.

11.30 h

Baobab fa mászása után vagyok. Szuper!

2 kisfiú Zoli mellé szegődött, végül megtapsoltak, majd elmesélték, hogy ők baoa-ként nevezik a fát, illetve, hogy mindkettejük neve Bo volt. Már egy ideje gyűjtöttük az üres ásványvizes palackokat – ezeket örömmel elfogadták

– Zoli tavalyi élménye alapján ezeket pénzért vásárolják a piacon, és az iskola felé visznek benne vizet, pl.

Megkapták a Holdfényliget sapkáit és kulacsait, meg jópár apróságot. Igen helyesek voltak.

A fa tetején zöld papagájt zavartam fel, meg egy gyíkot, ami engem is megijesztett. Óriási fészkekkel volt tele – varjak lakhatják, csak a begyük és hátuk ezeknek fehér.
.

Szalakóták a fák tetején!

12.00 h

31 C

Diema.

Itt kerestük meg az angol nőt – Pam Young-ot, aki 9 éve lakik itt, miközben tanítja a helyieket az önellátásra, különböző szakmák begyakoroltatásával.

Megismertük és nagyon kedves volt, elkísért minket a piacra, ahol az első pillanatban kimerült a kamera akksija. Szerencsére Zolival külön is kimentünk aztán, és valóban nem volt gond belőle, nem úgy mint máshol, ahol nem igazán engedik a fotózást.

Hagytunk Pamnél zárakat, csavarokat – amiknek különösen örült, mivel minden vagy drága vagy beszerezhetetlen, illetve ruhákat, tollakat, játékokat, cukorkát és egyéb apróságokat, végül 20 kiló tésztát, aminek szintén nagyon örült, mert tegnap érkezett hozzá egy mauritán baráti csapat – kb. 50 fő: asszonyok a gyerekeikkel és férfiak. A nők érkezésünkkor éppen táncoltak, egészen hosszan. Egyébként direkt a bamakósok miatt jöttek.

A piaccal szerencsénk volt, mert havonta egyszer van ekkora. Volt minden, különböző magok, zöldségek, gyümölcsök, fűszerek, szárított folyami hal – törpeharcsa forma (1,5 m3-es dobozból)h és felében vágott, kivájt tökök – tálak, kertészeti és konyhai eszközök, ruhák, kazetták és olajban sült ételek, amiből mi az édes burgonyát kóstoltuk meg.

Elhagyva a várost a nemzeti park felé sejtett útra tértünk rá, de 4 km után feladtuk, mert úttalanná vált, és örültünk, hogy visszataláltunk. Mindenesetre láttunk mókusokat, piros csőrű szarka-tukán-harkály-keverék madarat, további kék madarakat és szalakótákat és termeszvárakat.

Azóta Bamako felé megyünk, a fürdés lelkesítő reményével.

Sok kisebb falu mellett haladtunk el, úgy tűnik, mindenhol különleges nap ez a mai, talán ez a piacnap országszerte.
.
Egyes falvakban a fakötegeket árulják leginkább, máshol gyümölcsöket vagy szalmát, illetve 2 helyen is láttunk állatvásárt. a birka 35-40, a szamár 200 Euró.

Megmásztam a második baobab fát is, amelyiken termések csüngtek le. 2 db-ot leszedtem, de az egyik elrepedt, ahogy földet ért.

18.30 h

Naplemente van. A gyerekek feltűnően figyelmesen ültek 1-1 ház előtt, lehet, hogy ilyenkor is oktatás van nekik? Tornázott pl. pár gyerek.

Tüzek mellett mentünk el – nagyobb tábortüzek.

Gesztenyefák – vagy mi

Az egyik falu határában WC nagy felirattal az épület melletti táblán, a házból pedig csövek lógtak az udvarra.

Itt már nem betonnal, hanem vályogtéglákból építik a házaikat. Nagyon szép kör alakú bungalow-k is vannak, pl. egy helyen a szalmatetőn tököket lógattak, az volt a súly. Sok tököt termesztenek errefelé.

Most Zoli diktálja, hogy miket látott még ő:

A buszmegállók a falu végén vannak – itt tömörülnek a nap végeztével az emberek. A buszokhoz sietnek a lányok, hogy a fejükön cipelt tálcákról minél többet eladjanak – gyümölcsöt, zöldséget és üdítőitalokat. Az üdítők kék, zöld, sárga színűek, nylonzacskókban – kiharapják a csücskét és úgy isszák.

Sok a focipálya, jó kép a naplementében poroló csapat sziluettje. Sokan bicajoznak errefelé, van bicikliút is, helyenként rendes beton, ráadásul más színű, máshol csak kőzuzalék, de rendes felfestéssel leválasztva.

12. nap.

Az éjszakát valóban a pusztában töltöttük, egyszerűen letértünk az útról még éppen a sötétedést megelőzően. Zoli főzött a Nissintől kapott Smack-eket, ami igen jól esett a konzervek, kolbász és sajtok változatosságában is.

Maga az éjszaka kissé zavaros volt, mert minden apró zajra felriadtam, míg végül Zolit is felébresztettem kíváncsiságomban az egyik zörejjel kapcsolatban. Ő onnantól kezdve már nem igen aludt, velem ellentétben.

9.25 h

Az autó ismét ragyog!

Egy helyi, kézi autómosónál Zoli rábeszélte a tulajt, hogy cseretárgy ellenében mossák le az autót, mivel az Ogyjánk(?) ekkorra elfogyott. Persze magunk is lemostuk volna, csak a víz volt a lényeg, mindenesetre ráállt a fickó és az egyik srác rendkívüli alapossággal lemosta. Jópár dolgot neki adtunk, és már csak azt reméljük, hogy tényleg ő tartja meg, és nem kell vele a főnökéhez sietni, hiszen az is kapott egy adagot.

22 C

Ismét sok elhullott állat

10.50 h

Tankolunk miután a kiffai campingben pénzt is váltottunk. Többen ott aludtak, és a WC keresés közben úgy tűnt igen jó helyük volt – kis szobák fürdővel körben, és közöttük árnyat adó lugassal.

Még antilop kölyköt is neveltek!

A benzinkúton csatlakoztunk Fábry Sándorék mentőautójához – 244-es rajtszámmal, mert ők fogadtak egy vezetőt, aki a krokodilokhoz vezeti a csapatot.

Zoli volt már tavaly ezen a szakaszon, és azt gondolja szerencsés lesz a mentő mellett a négykerékmeghajtásunk.

14.00 h

Vissza a krokodiloktól. Gyönyörű vidéken jártunk.

Rengeteg madarat láttunk, akik sütkéreztek a krokodilos víz menti homokban. Maguk a hüllők nem igen mutatkoztak, maximum a szemük és orruk búbjait láttuk. Még a tó felszínéről eszegető harcsaféle is mozgalmasabb látványosság volt. A bokroknak fantasztikus illatuk volt – kis sárga gömbölyű porzókkal. Körben sziklák és pálmafák.

Ja, a mentőt többször kihúztuk a homokból, ami alkalmat adott az utasainak a Toyotáról való filmezés és fényképezésre, vidám volt az egész.

Még egy helyi mercédes-es srácot is húztunk, pedig már majdnem hazaért. Kedves volt a család is, aki kijött a faluból.

15.00 h

31 C!

15.30 h

33 C

Menet, szavanna, osztogatás, pisilésekkor kövek gyűjtése – legutóbbi valami bogyóformák összetapadásából.

Lovasok az úton.

Baobab fák a komoly fasorok között

18.06 h

Mali!

Nem egészen gondoltuk így, leginkább aludtunk volna még a mauritán oldalon, holnapra hagyva a határ-ceremóniát. A mauritán oldalon ismét lenyúltak 10-10 Eurót a vámosok és rendőrök, ráadásul még ajándékot is szerettek volna, amit azonban Zoli már nem adott. Itt ők a legjobban fizetett lakosok.

A Malit jelző hordók egyikét – ami a haladást gátolja, elszedte az egyik helyi srác, így mentünk tovább, és mire utánunk sípolt a rendőr, Zolinak már nem volt kedve visszakanyarodni. Pár méterrel később a vámosnál kellett megállni, és ott be is ért minket a határőr a motorjával. Teljesen nyugodt és kedves volt, egyszerűen visszatessékelt minket, és adott kitöltendő papírokat, amiket az épületük tövében kirakott nyugágyakon ülve tölthettünk csak ki. Először ugyanis a ház oldalán próbáltunk írni, aztán megmutatta, miként használjuk az útleveleinket alátétként és ülve. Segített a kitöltésben is, mivel franciául voltak a pontok. Az egész nem tartott tovább 20 percnél. Szuper.

Ismét a földekre sietünk – lemenőben a nap!

11. nap – Kiffa felé

Ez a nap a pihenőnapja mindenkinek.

Tegnapra nem olvastuk el az itinert, így maradtunk a dagály fogságában. A kiffai útra (amit tulajdonképpen holnapra terveztek be a szervezők) elolvastuk, de induláskor rögtön ért minket a meglepetés, a 400 km-es szakasz helyett légvonalban! 500 km vár ránk.

Gyönyörű a hotel, ahol megszálltunk éjszakára, érdekes, hogy nem jelzi semmilyen tábla a funkcióját. A belső terek tágasak, vidámak, szobák és teraszok, szőnyegekkel, fotelekkel és növények. Arra is volt lehetőség, hogy a szobában rácsatlakozzunk az internetre.

Végre a megkínált macska boldogan eszi a kenőmájast. Bezzeg tegnap egy felénk somfordáló kutyának nem kellett a kolbász, hiába tettük elé.

Mivel itt sem találtuk meg a megfelelő képeslapokat, visszamentünk a Tata nevű boltba, ami az ország legellátottabbja. Tényleg minden kapható, leginkább számunkra is ismert termékekkel és márkákkal. Helyi nincs is semmi. Kenyeret sem lehetett itt kapni, azt a szemközti, tipikusan az utca mentén épült, kb 4 m2-nyi boltocskában kaptunk.

Zoli még váltott pénzt a hotelben, ahol a bamakósok egy része aludt, aztán nekiindultunk. Látni az iskolába igyekvő gyerekeket. Nagy a forgatag. Gyuriékkal viszont nem találkoztunk, pedig Kata nálunk hagyta a telefonját, hogy töltsük, és ez persze már rég megtörtént. Igaz, hogy hálózat sincs, nem igen tudná hasznát venni ma.

Reggeli ismét az autóban, most sajt és bagett.

Érdekes a város elszegényedését látni kifelé jövet a településről. Egyre kisebb házak váltják fel a 2 emeletes, nagy alapterületű villákat. Végül már csak az olajoshordókból kikalapált lemezbódék maradnak, na meg az elhagyott, düledező viskók.

Kijutottunk a szavannára. Már jóval sűrűbb a növényzet, de vannak még bőven homokbuckák is.
.

Alig tudok már ülni a sok összegyűjtött cucctól. Még az a szerencse, hogy a kövek megemelik a talpamat, és így a kagylók nem annyira vágják a vádlimat.
.

Hamarosan pakolnunk kell!!

11.30 h

Leágazunk az útról, mert valami tábla jelzi, hogy keresztben falvak sora követi egymást. Itt végre elkezdenénk kiosztani az otthonról cipelt ajándékokat.

Szavanna a javából, na jó, igazi nagy fű még nincs, de kicsi van, és sok bokor. Ha jobbra – tehát északra – nézek még sivatagi homokdűnék, mi is homokban döcögünk, de balra – délre – már füves és bokros.

Elhagytuk a kiírás szerinti, települést ígérő 9 km-t, de háznak nyoma sincs. Még megyünk. Találkoztunk már kecskepásztorral, tuareggel a dromedárján, mindenki mondott valamit, fel is mentünk a dombon, sőt jót sétáltunk is, hogy átlássunk a túloldalra, de sehol semmi. Vissza is 35 km. Egyébként rengeteg kecskét, tevét és főleg birkát és szamarat láttunk. Ezek a szamarak mindig az út közepén állnak, többnyire mozdulatlanul.

Itt viszont sajnáltam őket, mert meg vannak béklyózva, főleg ha két szerencsétlen szamár nem tud, csak nagyon lassan mozdulni a másik hozzákötött miatt.

15.00 h

Végre átadtunk dolgokat egy településen – Outilimit-ben, ahol Zoli hívta az iskola igazgatóját.
.
Szerencsére az angoltanár is ott volt, így bőven megtudhattuk, mi mindenre van szükségük – az élelmiszer az egyetlen, aminek nem szenvedték hiányát. Kérték a lábbal hajtható varrógépet és a műtrágyát is, mondván paradicsomot, krumplit, kevés hagymát és sárgarépát tudnak termeszteni ezen a területen – más zöldséggel egyáltalán nem próbálkoznak, annyira esélytelen ebben a földben. Ezeken kívül odaadtunk az iskolának 2 doboznyi iskolaszert, külön még tollakat, A4-es papírokat, ruhaneműket, direkt 10 gyereknek összekészített iskolás pakkot és cukorkákat. Boldogok és helyesek voltak. Szívesen fogtak velem kezet, de nevettek, amikor egy fiúval is kezetráztam. Zoli közben a tanárokkal beszélt. Próbáltak kérdezgetni a gyerekek, végre használták a tanult angoltudásukat.

Innen elhajtva tovább folytattuk az ajándékok szétosztogatását – egyszerűen az út mentén haladóknak adtuk ki az ablakon át, ekkor már nem szálltunk ki. Örültek, sőt több helyen megrohanták az autót, és szinte követelték a „petit cadeut”-t, még énekelte is egy lány, miközben kicsavarta egy másik kezéből a megszerzett tárgyat. Szóval vannak jó és negatív élmények ezzel kapcsolatban – a szappanért például megverték a nőt, míg meg nem szerezték tőle – szerencsére ezt csak Zoli látta a bal oldalról.

Rengeteg az elhullott, hátrahagyott állati tetem az utak mentén – az oszlás különböző fokozatait mutatva – tehenek, kecskék, szamarak.

Helyenként a dűnék színei átmosódnak egymásba, így a fehér mellett van világos sárga, erősebb pasztellsárga és narancsszínű is.

A fákon, bokrokon rengeteg madárfészek számolható, akár 6-8 is egy-egy fán.

Sikló vagy kígyó tekergőzött át előttünk az aszfalton!

16.16 h

Termeszvárak merednek elő a szavannai fűből.

Előbb jöttünk át Alegen, ahol érdekes módon a főút mentén feltűnően sok pihenő sátrat állítottak fel, és szerintem a település apraja nagyja itt hűsölte át a délutánt.

17.00 h

29 C

Láttam kék madarat!

17.26 h

Magta Lahjar-on haladtunk át

Kiffa a cél, pedig hamarosan sötétedik

Nagy tó a település határában – körbekerítve, körülötte pedig zöldellő kertészet

17.44 h

Sangrafa a település neve – a homok befúj a házak között az útra, érdekes haladni közte.

18.00 – 26 C

18.04 – 28 C

18.21 – 29 C!

Dombok a látóhatáron.

Valószínűleg ott is alszunk.

Egészen későn keltünk fel, már kezdődött a napfelkelte, pedig annak az ideje 7.30. Én igen kipihentnek érzem magamat, ellentétben Zolival, akit megviselt a sátor lejtőssége.

Reggeli kávézásunk alkalmára beköltöztünk gázfőzőstül a kocsiba, itt szélárnyék van és nagy idill.

H: Y/N?

M: Y!
M:
H:

Mivel későiek vagyunk a nouakchotti (NKC) menetre, várunk míg ismét apály lesz. Ez kb. 13 h-tól esedékes.

Eszünk, sétálgatunk, kagyló és csigaházakat gyűjtünk. Szépek nagyon. Aztán lassan mindenki beleereszkedik a vízbe, mi is. Hideg a víz elsőre, így vidám látni, ki hogyan éli meg.

15.10 h

23 C van, de ennél sokkal többnek tűnik, pedig már volt ma 26 C is. Ismét a főúton vagyunk, érdekes volt ismét a parti út. Kevesen mentek el előttünk, és még mindig a legjobb közvetlenül a víz áztatta parton haladni. Időnként kiszálltunk, hogy rátaláljunk a Zoli által már tavalyról ismert csigaházakra, mivel ezek különösen szépek. Végül a 3. kiugrásnál meg is találtuk őket. Érdekes módonegy buckában volt a többsége.

Előtte még megemlítendő a sziklás rész, ahol megálltunk. Itt az előttünk haladók inkább a homok felé vették az irányt, de elakadtak és ásni, vontatni kellett őket. Zoli a víz felé vezetett, ott 30 cm volt a vízmélység!

Az autó egyébként fullon van. A lábamnál (mert már csak én férek el itt) van az eddig gyűjtött kő és kagyló-csiga-szatyor, mellette a szemetes szatyor, az opálos kövek sora szabadon és végül 2 doboznyi gyönyörű csigaház.

16.00 h

Forgószél az úton – balról jobbra, pont áthaladt előttünk. Izgalmas látvány, de nem olyan nagy.

17.26
Érkezés a szállodába, Tata ABC mögött van, már tavalyi visszaútról ismerős. Guard a kerítésen kívül, őrzi a kocsit és a tőlünk kapott napszemüvegben olvasgatja az újságját.

7.30 h körül ébredtünk, Noadhibouban, az ABBA Campingben,

leginkább a hideg zuhany hatására, ami a WC helyisége is egyben, kicsit bizarr csak. Kávéztunk és indulunk is, Zoli fizeti Idomounak éppen a mauritán turisztikai adót, ami éjszakánként 1 Euro fejenként, és érdekes módon egyszerre szedi be az 5 éjszaka árát. Jól kifundált szokás…

10.20 h

A reggeli ma is, már az autóban történt. Igen jól esik minden nap a lókolbász, ami a Temesvári Hús támogatásából utazik velünk. A Zoli által, még otthon készített kenyérnek tegnap lett vége, most friss baguettet ettünk, ráadásul a helyi paradicsomot is bevállaltuk. Az itteni narancs kiváló. Tankoltunk is, még a városban, és sikerült megörökíteni a kecskék étkezési szokásait – papírt és nylonzacskót esznek az utcán.

Thomas mellett – 289 – haladtunk el, Zoli tavaly ismerte meg a német túrázót, kedves, lelkes résztvevő.

10.50 h
Zoli a színészkedő, kíváncsi dromedárokat kamerázza, akik éppen akácia bokrokat rágnak. Tökéletes a látvány.
. 

Noadhibouban hajóroncsokat néztünk meg ismét – rengeteg rozsdás hajó vesztegel a part közelében és távolában. Valószínűleg nem túl képzettek az errefelé igyekvő hajókapitányok. Esetleg ez a tervezett utolsó útjuk…

Az UFO formájú sziklát nem találtuk meg. Ha a tükörlaposságú semmit kellett meglátni, na az ott volt, megvan, stb…

11.00 h
Vissza az autóba – a homokdűnén való kergetőzés és csúszkálást követően.

.

11.50 h
A homok itt feketéllik a kődaraboktól, amiknek a vastartalma akkora, hogy már a vasgolyókra emlékeztetnek.

Kiégett bokrok és növények maradtak ezen a területen.

Egyes dűnék hirtelen merednek ki a sivatag síkjából, gyönyörű látvány.

Helyenként tavakat látunk – persze optikai csalódás – egészen a látóhatárt képező rétegek alatt.

13.30 h

Dekkolunk fél órája a benzinkúton – érdekes módon itt a diesel a hiánycikk, pedig mi inkább attól tartottunk, hogy a benzinnek nem lesz forrása.

Sokan gyűltünk itt össze – kb. 30 jármű a bamakósok közül, tankolás összekötve az újabb kenyérvásárlással. A fal mellé 1 kecskét és 1 birkát kötöttek ki a helyiek, szerencsétlenek bégetése és mekegésére Zoli meg is itatja őket. Aztán autómosásba kezdünk, jó lehetőség, hogy az eddigi homokrétegtől megszabadítsuk a szponzormatricákat.

14.20 h
Nem vállaljuk be a nemzeti parkot, mivel Zoli tavalyról jól emlékszik a másfélnapi autóásásra a homokfúvásban.

Gyuriék is tudták mire vállalkoznak, de készültek rá, lelkesen vették be magukat a homokdűnék mezejére.

Talán találkozunk velük ma, de valószínűbb, hogy holnap Nouakchottban.

14.40 h
Csupa homok mindenünk – itt is vannak dűnék, ameddig a szem ellát, mindenhol csupasz homokfelületek.

Legurultunk a dombról, és fel is vettük kamerára, de az akksija lemerült, mikor kicseréltük, elfelejtettem felvételre állítani – hiába, már igen megszédített az élmény.
.  
Mégis gurultunk még egyszer, szóval most pihegünk. 26 C van.

Letértünk egy velünk párhuzamosan futó tankútra, ahol a barázdákon jókat ugrattunk, a tevék meg csak néztek. 

16.00 h

A rossz út a kocsit is megviselte.

27 C. Homokdűnék mindenütt – különállóak és egybefüggőek egyaránt – pár növénycsomóval, vagy anélkül. Vannak szürkék, vörösek, barnák, fehérek, sárgák, por és kavicshomok.

Valószínűleg a barna homok, tengeri üledék, mert a GPS szerint vízben haladunk éppen.

17.00 h
Apály van, nyugodtan autózunk az óceánparton. Zoli kamerázza a vizet. Korábban egy halásztelepülésen át jöttünk ki a partra, itt már sokan kéregettek ajándékokat, most cukorkákat osztogattunk, de hamarosan eljön a doboznyi ajándékok szétosztása is.

A településre éppen befutott a halászcsónak, de láttuk, hogy a korábbi fogás halait is most vágták darabjaira.

Őket elhagyva, belemerítkeztünk ma is a vízbe, kiváló felfrissülés. Ez a mai fürdésünk.

Az autóra a csapatokba rendeződött sirályok hirtelen repülnek fel, nagy élmény, mert szinte felhőnek vagy takarónak tűnik a tömegük.

Vannak partfutók is, csuda helyesek – kisebb csapatokban szedegetik táplálékukat az épp visszahúzódó vízből, aztán fürgén szaladnak el a közeledő hullámok elől.

Na, most már stresszes számomra a haladás, mert az apály nem apály többé, és mi még mindig a cél felé autózunk, szerencsére Zoli nyugodt, és nincs túl sok kilométer hátra.

19.40 h
Gyönyörű naplementében sétáltunk, már a táborhelyen. A dűnék között egy teljesen új helyre álltunk le, mivel a többiek mellett már nagyon fel van kaparva a homok. Thomas az egyik homokbuckára telepítette székét, ott beszélgettünk, közben igyekezve nem a szemünkbe kapni a szélkavarta homokot.

.

Katonák posztolnak körülöttünk – kb. 3-4 ponton, akik a legközelebb vannak hozzánk, azok rögtönzött szélfogónál húzódtak meg,

de ennyiüknek ez édes kevés, sajnálom őket, mert itt is fognak éjszakázni, minden sátor, pokróc, vagy komolyabb ruházat nélkül.

Thomas révén megismertük Petert is, aki Katarból érkezett a rallyra – eddig 13.000 km-t tett meg a haverjával. Hm.

Mai vacsora HotCan lesz, ezt adjuk még pár ismerősnek, mert akkora a szél hogy nem igazán akarunk főzni.

6.30 h-kor ébredtünk, majd elindultunk ismét a termálfürdőhöz, mondván, hogy a többiek is ezt tervezik, és úgysem tud több ember egyszerre fürdeni.Nagy nyugalomban és a napfelkeltében tusoltunk. Kávézásra és otthonosan bevackolt kocsibelsőnk pakolászására is volt idő.

Kölyökkutyák játszottak körülöttünk, időnként inkább engem harapdálva.

Egyre több bamakós van az úton, egyszerre fogunk a határhoz érni.

Az út köves sivatag, egyre kevesebb a zöld növény, mind barnult, kiszáradt, vagy homokkal befújt.

13 C van, napsütés és hangos zene az autóban.

9.15 h

Megérkeztünk a Ráktérítőhöz

Gyors kiszállás, kamerázás, fotózás, kézfertőtlenítőzés a kutyák után.

Némelyek tényleg ajándéktárgyakat hagytak hátra a magyarul is kiírt tábla tövébe.

Az óceán öblében most sirályok tanyáznak, rovar egyébként kevés van, menet közben nem koppannak a szélvédőre.

10.15 h 16 C

Katonaság sátrai mellett haladunk, fegyveresen kémlelnek a sarkokon.

10.50 h

Teleszedtük magunkat csiga és kagylókövületekkel – már opállá vált az egész. Ebből áll az egész part, nehéz volt kiválasztani, melyikeket is hozhatjuk magunkkal.

A tegnap homokból-kihúzott lengyelek is idekanyarodtak, ők fürdésre készültek – mondván, hogy a Balti tenger mellől érkezve, ez sem lehet túl hideg. Füstifecskéket látunk.

11.40 h

Mi is letértünk az útról, hogy ússzunk az óceánban, hirtelen, kissé hideg, de nagy élmény volt, és inkább fürdőzés.

13.13 h

Megérkeztünk a Marokko-Mauritán határra.
Gyors WC – egészen kulturált, kézmosási lehetőséggel. Eközben Zoli leadta a ficheket, és várunk most már, hogy a szervezők közül valaki ideadja a mauritániára vonatkozó kötelező autóbiztosításunkat.

Rendőrség, vám – a menet, lassú, de erre készültünk. Közben eszünk, nézegetünk, igaz, olyan mintha egy csőbe tereltek volna minket. Végül pedig tényleg az előrejelzéseknek megfelelően az olajfa tövébe húzódott a csendőr, ott jó szellős és elegendő a nagykönyvbe való jegyzeteléshez.

A mauritán határon még gyorsabb az ügymenet, 1 óra sincs – összesen talán 4 óránk ment rá. Érdekes volt látni, hogy a müezint hangszóró tölcsérbe énekelte az egyik fickó, majd köré gyűltek a határőrök is, és míg tartott, nem dolgozott persze senki. Az esemény a határőrség bódéjával szemben, a homokra leterített műanyagszőnyegen történt, az egészet 2 sornyi kőfallal vették csak körül.

Elhagyva a határt, rögtön katonát láthattunk gépfegyverrel, aki állítólag a Budapest-Bamako alkalmára kivezényelt 3000 katona egyike volt.

Szinte rögtön ezt követte a világ leghosszabb vonatának robaja, háát, legalább 5 percig tartott, míg tovább robogott, három mozdony húzta a szerelvényt.

Olasz étterem várja a vendégeit a sivatag egy oázisa közepén, jópofa látvány a füstölgő kéményével.

A semmi közepén itt is városokat építenek, de nagyokat, amik teljesen lelketlenek, sehol egy ember, csak az új és épülő házak.

Aztán jöttek a tevék, szerencsére az egyik tuareg egy napszemüvegért még boldog is volt, hogy fotózzuk és kamerázzuk a csapatát.

A lépten-nyomon ellenőrző katonák petit cadeout kérését Zoli finoman visszautasította eddig, és nem is akaratoskodnak, csak persze próbálkoznak az ajándékokért.

A táj homok és homokkő, amiket a szél formára fújt, nyugodtan tippelhető egyeseknek az oroszlán vagy medve forma.

18 h körül beértünk a városba – Nouadhibouba, ami egészen nagy város, csak éppen nincs benne a marokkói gazdagság – elég lerobbant körülmények között, szeméthalmok, az utcán kint dolgozó kézművesek, kecskék, amik zacskókat és papírt esznek, szamarak, akiket kikészített csuklónyi botokkal vernek menet közben.

A tábor egy camping, nagyon sokan gyűltünk össze, és itt van Idomou is, a helyi fő ember – a mauritán turisztikai szövetség elnöke, aki mindent el tud intézni. Pl.: a pénzt is ő váltja, igaz ezért kisebb verekedés van a többi pénzváltóval – mondta Zoli, mint megfigyelő. Kicsit kisétáltunk, de besötétedett, és már nem ajánlott bemenni a városba, illetve amúgy sem tudunk a sűrűn beállt autóktól.

Tan-Tan után a halászok kunyhói mellett felvert sátorban igen jól aludtunk, az óceán és szél zúgásában. Még sötét van, kb 6.30, amikor készülődünk az indulásra, és mire végzünk ki is jön Habib, hogy elbúcsúzzon tőlünk.

08.02 h

Az óceánpart van jobbról, keletre, balról pedig egy nagyobb tó, ahol flamingókra csodálkoztunk rá, mivel alig kivehetőek a szitáló eső áztatta szürke napfelkeltében. Itt fürdőztek, hangoskodtak és eregették a szárnyukat. Döbbenet.

A horgászat nyomait látjuk mindenhol – kunyhók sora, és még horgászbotjával iparkodó emberrel is találkoztunk, aki azért boldogan pózolt a fotó kedvéért.

Az óceánpart 10 méterre van, csodás látvány a hullámaival.

Az úton egyre gyakoribbak a homok átfúvások, amit azonban kezelnek a helyiek, úgyhogy többnyire megtisztították már a járást, és csak a homokfalak merednek ki hirtelen a betonból.

A Szaharában vagyunk – Nyugat-Szaharát elfoglalták a mauritánok, tehát náluk. A kedvezőbb vámszabályokkal akarják a letelepedést gyorsítani, ezért az üzemanyagárak is felére csökkennek.

Köves, homokos sivatag – növénycsomókkal, tevékkel, jelabás emberekkel a legváratlanabb helyekről előbukkanva.

Célunk a hajóroncs megtalálása. Elhaladunk egy üzem mellett, ami után óriási hullámtörőket sorakoztattak fel. Állítólag a világ legnagyobb hullámtörőgyára itt van. Hm.

Boujournál kőstruccok fogadják a városba érkezőket.

A település itt is kietlen. Hihetetlen, hogy a települések többségében újonnan épülő házakat húznak fel, a készekben pedig nem tűnik úgy, mintha laknának is, tehát inkább csak várják, hogy majd valaki beköltözik…

13.43 h

Hajóroncs 1,2 km-re

14.38 h

Jóllakottan ismét az úton, a hajóroncshoz mázli, hogy lemehettünk, mert a most kérdezett bamakósokat már nem engedték le. 40 percet töltöttünk lent, igaz 15 percet engedélyeztek a katonák, de kihagyhatatlan élmény volt az óceáni, meleg homokban való mezítlábazás, kagylógyűjtés és filmezés.

292, 269-es rajtszámmal indulók mellett haladunk el.

Legyekkel küzdünk, igyekszünk kiterelni őket az autóból, miután bevackolták magukat a hajónál.

Mától végre használjuk a statívot kamerázáshoz.

15.39 h

A homokkő annyira csillog, hogy vakít, és teljesen egybefüggőnek tűnik mellettünk a terep, olyan mintha sár borítaná a környéket.

23 C van

18.40 h

Felfrissültünk a termálvízben. Fantasztikus érzés és a fürdőzés is élmény, hiszen a sivatag sziklái között él egy család, akinek a területén termálvizes forrás nyitható meg kívánság szerint.

Megtalálni nem volt egyszerű, igyekeztünk az itiner alapján érdeklődni a helyieknél, mire a táborbagyűlt osztrák, német, francia lakóautó karaván egyik tulajdonosa meg tudta mondani, hogy hol is található. Akkor már feltűnt nekünk is, a környezetéből kizöldellő terület. Aki erre járna, jöjjön: N23 53.937 W15 42.685

Kölyökkutyák és kecskék valamint a család fogadott minket. Természetes reakcióval nyitotta meg kérésünkre a férfi a 2 csőben a vizet, ami masszírozó erővel döngette a hátunkat. Körben naplemente, gyönyörű fények, és meleg fürdő. Hogy a háziaknak hogy illik bele szokásaikba a fürdőruhára vetkőzött emberek látványa, azt nem tudom. Mindenesetre utánunk érkeztek még angolok is, akik teljesen otthonosan maguknak nyitották a vizet. Az itt karavánozó külföldieket egyébként a szélbe kapaszkodó ernyők vontatta vízisíelés vonzza ide, ők is szép látványt nyújtanak a kékségben.

Osztrigázó helyről is írt az itiner, de a partmenti út zárva, a másikhoz már nincs kedvünk, így szedegetünk osztrigákat a parton, illetve szinte direkt részünkre felhalmozott csigákat szedtünk össze.

A táborban mesélték a már odaérkezettek, hogy lengyelek akadtak el a fürdő felé vezető szakasz homokjában, amit Zoli is látott, csak helyieknek nézte őket akkor. Gyorsan elmentünk értük, nem tudva, hogy megoldották e a helyzetet. Nyugodtak voltak, és már az éjszakára készülődtek, ehhez képest egyetlen rántással megoldódott megrekedtségük.

A táborban már sátraikat állították Gyuriék és Katáék is, a srácok még Dakhlaban neteztek, amit mi kihagytunk.

06.21 h

Indulásra készen várjuk a többieket.

A korai indulás oka, hogy ma tesszük meg azt a hátralévő szakaszt, ami a tegnapra kijelölt táborhelyig vezet.

Már nem vállaltuk be tegnapra, mert az a legszebb szakasz, vétek sötétben tapogatózni rajta. Mivel arrafelé is sűrűn esett a hó, tegnap 14 óráig még le is zárták az utakat, de mivel megnyílt, lesz alkalmunk rá.

Az egyik Ibis szállóban este korán lefeküdtünk, Zolinak túl korán is, már 4 órakor lecsattogott a recepcióhoz netezni, hogy feltöltse a képeket.

10.00 h

Hat negyvenkor már az autóban ültünk és tízre vissza is érünk Marrakech-be. Az út zárva van minden előző hírrel szemben. Alig morcos mindenki, nálunk is kisebb vezetéstechnikai nézeteltérés okoz feszültséget. Agadir felé megyünk autópályán és szép utakon. Agadirba érve lelépünk a csapattól, hogy a helyi szupermarketetben elköltsük Margit és Frank pénzét, a mauritán szegények tisztasági felemelkedését megcélzandó. A mosó- és tisztítószerek tényleg olcsók, mintha otthon lennénk, minden ugyanazon a néven fut, max van rajta arab felirat is. A feladat nehéz, az adomány törtrészét tudjuk befektetni tárgyakba, nincs helyünk a kocsiban.

Városi, taxisnak csúfolt GPS-ünk egy óra múlva utoléri a konvojunkat, vajh ők merre jártak eddig?

15.00 h
Szerpenties útra érünk hajtűkanyarok közé.

A tavalyi visszaútról már ismerős, így készülünk Brembo E.D.M.K. meglepetés ajándékának beszerzésére, a terep tele van kaktuszokkal, ő pedig igen nagy barátja ezen növényeknek. Zsuzsi marokkövet és szakócát bányász, majd azzal hosszúgyökeres kaktuszkákat ás ki.
A mai cél estére Tatooine nevű hely, amiről annyit érdemes tudni, hogy amerikai filmesek találták ki, focipályányi terület, ami körül sárkunyhó romok emelkednek. Nem hezitálunk sokáig, hogy ne ezt, hanem a tavaly megismert halászokat keressük-e fel. Ők a tenger (bocsánat, óceán) parton laknak nyomorúságos kunyhókban. Fólia és kartonpapír alkotta 5-6 négyzetméteres kalyibában él három-négy ember. Ez a lakószoba, konyha és mopedgarázs. Innen járnak búvárruhás útjukra: véső és kalapács segítségével gyűjtik a part víz alatti szikláiról a kagylókat. Gps-ünk méterre vezet hozzájuk és a hirtelen beállt éjszakában a nylonon átszűrődő egy szál gyertya fényét is meglátjuk az útról. Ötvenméternyi terepezés után már a sátruk előtt állunk. Megismernek, én is sorolom a neveket, Abdullah, Avri, Aziz, és az egyetlen, aki megmaradt, Habib. A többi Agadirba, Rabatba, kitudja merre széledt, már új fiúk ugranak a jéghideg vízbe,
A földre terített durva szőnyegen ülünk, gyertya lobog a befújó szélben, és mentateát iszunk a kicsi ragadós poharakból. A gázpalack égőjén kétembernyi paprikáskrumpli-féle étel fő ötüknek, így lassan elbúcsúzunk és aludni térünk. Előtte még az első sátorállítás. A kocsi kerekével ráállok a sátor szélére, amíg csomagunk se vigye el az állandóan fújó szél. Felettünk a tejút minden csillaga ragyog, cseppnyi fényszennyeződés nélkül csodáljuk őket és halljuk a marokkói népzenét a kunyhóból – elemet kellett volna vennünk a magnóba.

Newer Posts »